Diákok erotikus fotóit küldték a román miniszternek

Vágólapra másolva!
A Dél-Romániai Teleorman megye összes iskoláját ellenőrzi a tanfelügyelőség, mert a közlemúltban diáklányokról készült erotikus fotókat küldtek az oktatási minisztériumnak elektronikus levélben. A fotókról eddig csak annyit tudnak, hogy nem abban az iskolában készültek, amit a levél feladója megjelölt.
Vágólapra másolva!

A romániai Teleorman megye összes iskoláját ellenőrzi a tanfelügyelőség a román oktatási minisztérium utasítására, mert a közelmúltban valaki tizenöt, diákokról készült erotikus fotót küldött a minisztérium e-mail címére. A felvételeket a feladó az interneten is közzétette, de azóta már nem elérhetők.

A levél küldője azt állította, hogy a Zimnicea-i gimnáziumban készültek az erotikus felvételek. Az intézmény igazgatója szerint nem az ő termeikben készültek a fotók, és a képeken látható diáklányok sem a gimnázium diákjai. A fotók után először a tanfelügyelet kezdett nyomozni, de azt, hogy a felvételek nem a megjelölt iskolában készültek, már a rendőrség is megerősítette.

Következő lépésként a tanfelügyelet a város összes iskoláját végignézi, abban a reményben, hogy a háttérben látható tábla alapján sikerül azonosítani az iskolát. Néhány kép ugyanis egy teremben készult, a diáklányok mögött látszanak a padok és a tábla.

További intézkedésekre az iskolák ellenőrzése után kerül sor - nyilatkozta az oktatási tárca szóvivője.