Leállították a szervátültetéseket Moszkvában

Vágólapra másolva!
Perektől tartva nem végeznek szervátültetéseket a moszkvai transzplantációs intézetben. A tavaly elfogadott új szervátültetéssel kapcsolatos törvények értelmében ugyanis könnyen bírósági eljárást indíthatnak az orvosok ellen, ha olyan elhunyt szerveit ültetik be, akinek hozzátartozói nem egyeznek bele, hogy felhasználják azokat.
Vágólapra másolva!

A moszkvai transzplantációs intézetben leállították a szervátültetéseket, attól tartva, hogy "előre megfontolt gyilkosság" vádjával bírósági eljárást indítanak az operáló orvosok ellen - jelentette be szombaton a klinika vezetője, Dmitrij Sumakov akadémikus Szentpéterváron, a szívműtéten átesett betegek rehabilitációjával foglalkozó konferencia záró sajtóértekezletén

Sumakov közölte, hogy az elmúlt négy hónapban a klinikán csupán egyetlen veseátültetést végeztek, jóllehet az elmúlt években évente 250-300 hasonló műtétre, 30 szív- és néhány májátültetésre is sor került.

Az Oroszországban tavaly elfogadott új, a szerv- és szövetátültetésekre vonatkozó törvény értelmében a szervadó donornak még életében, illetve elhunyta után hozzátartozóinak hozzá kell járulniuk a szerv kivételéhez. Nagy port vert fel, amikor tavaly ősszel a hozzátartozók követelésére hatóságilag leállították a transzplantációs műtétet egy balesetben elhunyt személyen, s a beavatkozást végző orvosok ellen bírósági eljárást indítottak.

Sumakov akadémikus emlékeztetett rá, hogy bármilyen módszerrel próbálnak segíteni a szervátültetésre szoruló krónikus betegeken, "tragikusan magas" az elhalálozási arányuk.