Nincs túlélője az afgán repülőgép-balesetnek

Vágólapra másolva!
Senki se maradt életben annak az afgán utasszállító repülőgépnek az utasai közül, illetve személyzetéből, amely két nappal ezelőtt eltűnt, majd - mint szombaton kiderült - a főváros közelében lezuhant 104 emberrel a fedélzetén.
Vágólapra másolva!

A hírt közlő afgán védelmi minisztériumi szóvivő elmondta, hogy hozzákezdenek a holttestek kiszabadításához a roncsok közül.

A Boeing 737-es gép után holland Apache katonai helikopterek kutattak a hegyes, hóborította vidéken, s ezek egyike talált rá Kabultól mintegy 30 kilométerre dél-délkeletre a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) közleménye szerint. "Megtaláltuk a gép farkát más roncsdarabokkal együtt" - olvasható a közleményben.

Az ISAF különleges hegyimentő csapatokat küldött a szerencsétlenség helyszínére. Ezernél több afgán katona csatlakozott a területet átfésülő mintegy százfőnyi NATO-egységhez.