A Fatah kész tűzszünetet kötni Izraellel

Vágólapra másolva!
A legbefolyásosabb palesztin mozgalomnak számító Fatah vasárnap késznek mondta magát arra, hogy kölcsönösen tűzszünetet kössenek Izraellel a Gázai övezetben és Ciszjordániában, valamint megerősítette, hogy fegyveresei Izrael területén nem követnek el támadásokat polgári személyek ellen.
Vágólapra másolva!

A Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette mozgalom Forradalmi Tanácsa a testület kétnapos gázai tanácskozása után kiadott közleményben nyilvánította ki készségét arra, hogy az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére kidolgozott, útiterv néven ismert nemzetközi béketervvel összhangban tűzszünetet kössön Izraellel a Gázai övezetben és Ciszjordániában.

A mozgalom megerősítette, hogy fegyveresei tartózkodnak izraeli polgári személyek elleni támadásoktól Izrael területén. A közlemény hangsúlyozta, hogy a Fatahhoz kötődő minden csoport tartja magát a döntéshez, amelynek minden más palesztin fegyveres csoportot is meg kívánnak nyerni. A Fatah egyúttal fenntartotta a jogot arra, hogy a palesztinok védekezzenek az izraeli hadsereg esetleges támadásai ellen.

Ez a Fatah eddigi leghatározottabb állásfoglalása a bő négy éve tartó izraeli-palesztin erőszakhullám ellen. Az állásfoglalás erősíti a palesztin elnök tárgyalási pozícióit Abbász és Ariel Saron izraeli kormányfő jövő keddre tervezett egyiptomi találkozója előtt, s újabb reményeket kelthet a béketeremtés esélyeit illetően.

A palesztinok abban reménykednek, hogy a jövő heti csúcstalálkozón kölcsönös tűzszüneti felhívás születik. Izrael korábban már jelezte, hogy leállítja a palesztinok ellen irányuló hadműveleteit, amennyiben a megszállt területeken tapasztalható nyugalom tartóssá válik. Izrael mindazonáltal ragaszkodik ahhoz, hogy az Abbász vezette Palesztin Hatóság számolja fel a fegyveres palesztin szélsőségesek csoportjait, s eddig nem kötelezte el magát hivatalosan a tűzszünet mellett.