Felesküdött az elhunyt togói elnök fia

Vágólapra másolva!
Letette a hivatali esküt az alkotmánybíróság hat tagja előtt hétfőn Loméban a hét végén elhunyt Gnasingbé Eyadéma államfő fia, miután a törvényhozás - a hadsereg nyomására - az alkotmány módosításával lehetőséget teremtett arra, hogy Faure Gnasingbé Eyadéma a hatalom legfőbb birtokosa legyen. Kevéssel később lövöldözés tört ki a főváros, Lomé központjában.
Vágólapra másolva!

A 81 fős togói parlament vasárnapi rendkívüli ülésén a jelenlévő 67 képviselő egyhangúlag választotta meg a törvényhozás elnökévé Faure Gnassingbé Eyadémát. A törvényhozás előzőleg módosította a nyugat-afrikai ország alkotmányát, amelynek értelmében az elhunyt államfő mandátumát a parlament elnöke töltheti ki. Az alkotmány módosítása után a togói parlament elmozdította tisztségéből Fambaré Natchaba Ouattara házelnököt, s helyébe Faure Gnassingbét választotta meg, aki ily módon 2008 júniusáig vezetheti az országot.

Gnassingbé Eyadéma halála után a togói hadsereg szombaton az ország új vezetőjeként nevezte meg az elhunyt államfő fiát, az Afrikai Unió ezt azonban alkotmányellenes lépésként, katonai puccsként értékelte. Az Európai Unió és az egykori gyarmattartó Franciaország is az alkotmány tiszteletben tartására szólította fel a togói vezetőket.

Az Afrikai Unió béke- és biztonsági tanácsa az etiópiai Addisz Abebában, az AU székhelyén tartott hétfői ülésén megerősítette, hogy "kész szankciókat életbe léptetni" Togó ellen, amennyiben az nem állítja vissza az alkotmányos rendet.

Lomé központjában lövöldözés tört ki hétfőn, a városközpont lakói a lövések hallatán fedezéket kerestek. Az állami televízió kevéssel később olyan közleményt olvasott be, amely szerint "börtönőrök adtak le figyelmeztető lövéseket, hogy ráijesszenek néhány, szökést megkísérlő rabra". A közlemény megfogalmazói egyúttal nyugalomra szólították fel a lakosságot.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) szerdán Niameyban rendkívüli csúcstalálkozón tanácskozik a togói helyzetről. Mamadou Tandja nigériai elnök, a szervezet soros elnöke "határozottan elítélte", ahogyan a hadsereg szombaton Togóban "az alkotmányos előírások megsértésével átvette hatalmat". A tizenöt tagállamot tömörítő ECOWAS-t harminc éve hozták létre, hogy hozzájáruljon a térség békéjéhez, stabilitásához és gazdasági integrációjához.