Szex és korrupció a görög ortodox egyházban

Vágólapra másolva!
Újabb vádak és leleplezések rombolják a görögországi ortodox egyház tekintélyét, a korrupciós gyanú után hétfőn egy bulvárlap egy állítólagos szexbotránnyal hozott összefüggésbe egy dél-görögországi püspököt.
Vágólapra másolva!

Az Avriani című athéni lap egy orális szexet ábrázoló fotót közölt, amelyen a résztvevők ugyan nem ismerhetők fel, de a lap szerint egyikük egy püspök. A lap azt is tudni véli, hogy az egyház már vizsgálatot indított az ügyben a szóban forgó főpap ellen. A Peloponnészoszi-félszigeten található messzénai régió püspökének állítólag meg kell jelennie egy egyházi bizottság előtt.

A Szent Szinódus, a görög egyház vezető testülete múlt pénteken bejelentette, hogy sikkasztás és megvesztegetés vádja miatt felfüggesztette hivatalából Athén érsekét, egy másik görögkeleti pap ellen pedig műkincsek csempészete és bírósági ítéletek befolyásolása miatt indított eljárást.

A görög sajtót és a közvéleményt élénken foglalkoztatja ez a bejelentés, és friss felmérések szerint erősen visszaesett az egyházba vetett bizalom. Az Eleftherotypia című baloldali liberális athéni újság hétfői címlapján Szodomát és Gomorrát emleget.

Az ortodox egyház szóvivője hétfőn a televízióban felszólított mindenkit, akinek ilyen esetekről tudomása van, hogy ossza meg az információkat az egyházzal. Krisztodulosz érsek, a görög ortodox egyház feje, akit a sajtó egyébként szintén azzal vádolt meg, hogy évekkel ezelőtt bűnözők érdekében járt közben, vasárnapi prédikációjában "az egyháznak ártani akaró sötét központok" művének minősítette az újabb leleplezéseket.