A szerb média szerint elkapták a horgosi mészárlás megrendelőjét

Vágólapra másolva!
Hiába cáfolják a magyar hatóságok, a legnagyobb szerb lap kitart amellett, hogy a magyar rendőrség őrizetbe vette a horgosi mészárlás megrendelésével gyanúsítható férfit. Még az őrizetbe vétel időpontját is tudni vélik: szerintük kedden este 10 órától van fogságban a biztonsági okokból meg nem nevezett férfi.
Vágólapra másolva!

Minden cáfolat ellenére a Vecernje Novosti című belgrádi napilap továbbra is kitart korábbi állítása mellett, miszerint a magyar hatóságok elfogtak egy üzletembert, aki feltételezhetően megrendelte a horgosi Szalma család kiirtását. A legolvasottabb belgrádi napilap csütörtöki számában ismerteti az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjének ezzel kapcsolatos cáfolatát, s annak ellenére azt írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a "magyar FBI" Budapesten elfogta Szalma Nándor üzleti partnerét, egy üzletembert - "az elsőrendű gyanúsítottat" -, aki feltehetően megrendelte a horgosi hatos gyilkosságot. A lap szerint az illető kedd 22 óra óta előzetes letartóztatásban van, s nevét "biztonsági okokból" egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. A magyar szóvivő, Garamvölgyi László ismét cáfolta a szerbiai lapértesülést, kacsának nevezve az ott közölt, magyar rendőrséggel kapcsolatos információkat.

Miközben szerdán Dragana Kajganic, a szerb belügyminisztérium kommunikációs osztályának helyettes vezetője is cáfolta az MTI-nek, hogy a szerb rendőrség gyanúsítottként kezel bárkit is, a Novosti megismétli korábbi írásaiban megjelent értesülését, miszerint az üzletemberrel kapcsolatos információkat hétfőn továbbította a szerb rendőrség a magyar hatóságoknak, amelyek azonnal reagáltak. A lap szerint a szerb hatóságok szerdán újabb információt jutattak el a családfővel, Szalma Nándorral kapcsolatban volt emberekről, akik magas uzsorakamattal pénzt hiteleztek neki. Felmerült a gyanú, hogy az őrizetbe vett üzletember segítőkre talált a hitelezők körében, s nincs kizárva, hogy közösen bérelték fel a profi gyilkosokat számláik kiegyenlítése céljából.

A Vecernje Novosti úgy tudja, a napokig tartó helyszínelés során a rendőrség megtalálta Szalma Nándor üzleti könyveit, amelyek pontosan feltüntetik a hitelezők nevét és a kölcsönösszegeket. Az elfogott üzletember az első volt a listán, a legnagyobb hitelösszeggel. A lap szerint a gyilkosság módjából arra lehet következtetni, hogy a tettesek a volt Szovjetunió valamely tagországából valók, mert ilyen mészárlásokat eddig orosz és ukrán bűnözök vittek véghez.

A belgrádi médiában olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a magyar és a szerb rendőrség képviselői szerda délután találkozót tartottak Szegeden, hogy információt cseréljenek a nyomozás eddigi eredményeiről.

Az ügy kapcsán kiderült az is, hogy - szerb lapértesülések szerint - a magyar hatóságok már 1997 óta figyelték a családfőt, miután a Szeged melletti Kiskundorozsmán életét vesztette egy barátja, akinek autója alá pokolgépet helyeztek egy szórakozóhely mellett. Jelenleg a rendőrség azt vizsgálja, hogy a családfő tagja volt-e egy szélesebb nemzetközi embercsempész-hálózatnak. A 36 éves családfő ugyanis a gyanú szerint alkohol- és embercsempészettel is foglalkozhatott.