Eltűntnek hitt műemlékeket tárt fel a cunami

Vágólapra másolva!
Indiában évszázadok óta homokba temetett műemlékeket tárt fel a december 26-i, több százezer halálos áldozatot követelő szökőár. Két gránitoroszlán és egy bronz Buddha is előkerült. A kutatók a dél-indiai tengerfenék átvizsgálását is tervezek, mert sokan épületeket és szobrokat láttak azokon a helyeken, ahol a tenger rövid időre visszahúzódott a cunami miatt.
Vágólapra másolva!

A december 26-i cunami napvilágra hozta egy indiai történelmi királyság műkincseit, amelyeket évszázadok óta betemetett a homok. Két gránitoroszlán és egy bronz Buddha szerepel azok között a leletek között, amelyeket a helyszínre érkező indiai régészek találtak a szökőár után.

Az Indiai Régészeti Főiskola (ASI) tagjai a cunami után érkeztek a Madrasztól 70 kilométerre délre lévő Mahabalipuram régi kikötőjébe, amely a Palava-dinasztia idejében keletkezett kőszobrairól volt híres. "A tenger nyilvánvalóvá tette a Palava kultúra nagyságát, ezek az alkotások évszázadok óta hevertek eltemetve. Ez nagyon izgalmas felfedezés" - magyarázta el az AFP-nek az expedíció vezetője, T. Szathiamurthi.

A hindu Palava dinasztia a Kr. e. 1. századtól a Kr. u. 8. századig uralkodott a mai India déli részén és Mahabalipuram ma az ország egyik legfőbb építészeti és szobrászati régészeti lelőhelye. A cunami által feltárt műemlékek között található egy korabeli kőépület-maradvány, valamint egy kőbe faragott elefántszobor is, a már említett pompás gránitoroszlánok mellett. Az expedíció a tengerfenék kutatását is tervbe vette, mivel a helybéliek egy templomot és szobrokat pillantottak meg ott, amikor a cunami óriáshullámának érkezése előtt a tenger rövid időre visszahúzódott a parttól.