AIDS-riadót fújtak New Yorkban

Vágólapra másolva!
New Yorkban egy helyi lakosnál az eddig ismert gyógyszereknek ellenálló HIV-vírust találtak. Az új HIV-változat azért is okozhat katasztrófát, mert a fertőzötteknél szokatlanul gyorsan fejlődik ki maga az AIDS-betegség.
Vágólapra másolva!

A 40-es éveinek közepénél járó amerikai férfinél - aki évek óta védekezés nélkül élt szexuális életet férfiakkal - a fertőzés után a szokásosnál jóval hamarabb alakult ki az AIDS-betegség. A 3-DCR HIV-nek nevezett új vírust eddig csak New-Yorkban észlelték. Az egészségügyi hatóságok "nehezen vagy egyáltalán nem kezelhetőnek" - minősítették. A hatóságok most más, a vírusnak ennek a fajtájával fertőzőtt betegeket keresnek. A szakértők szerint egyre gyakoribb, hogy a fertőzöttek ellenállnak a gyógyszereknek, azonban az szokatlan, hogy ilyen hamar kialakul az AIDS-betegség.

A meg nem nevezett férfi valószínűleg többszáz férfival élt nemi életet. Az eddigi információk a férfi nem olyan rég fertőzödhetett meg. A betegség a fertőzés után 2-20 hónappal fejlődhetett ki, miközben ez az idő az eddig ismert vírusnál akár 10 év is lehetett. A vírus a négy leggyakrabban használt gyógyszer közül hárommal szemben ellenállt. "Ez az új változat komoly veszélyt jelent az egészségügyben dolgozóknak is" - mondta Ronald Valdiserri, az amerikai járványügyi hivatal HIV/AIDS-programjának vezetője. Thomas Frieden, a város egészségügyi bizottságának vezetője szerint ez riadót jelent a partnereiket gyakran váltogató férfiaknak. "Ez a csoport hatékonyan lépett fel a fertőzéssel szemben az 1980-as években. Most újra össze kell fogniuk, hogy megállítsák a gyógyszereknek ellenálló, gyorsan ölő vírust." - mondta Thomas Frieden.