Az izraeli kormány jóváhagyta a gázai kivonulás tervét

Vágólapra másolva!
Az izraeli kormány jóváhagyta a Gázai övezetből és Ciszjordánia négy településéről való kivonulást. Ez az első eset, hogy egy izraeli kabinet szabad utat adott zsidó telepek felszámolásához olyan megszállt palesztin területeken, amelyeken a palesztinok önálló államukat szeretnék megteremteni.
Vágólapra másolva!

Az izraeli kormány vasárnap jóváhagyta a Gázai övezetből és Ciszjordánia négy településéről való kivonulást. A miniszterek 17:5 arányban szavazták meg a kivonulást. Ez az első eset, hogy egy izraeli kabinet szabad utat adott zsidó telepek felszámolásához olyan megszállt palesztin területeken, amelyeken a palesztinok önálló államukat szeretnék megteremteni. Az izraeli főügyész döntése értelmében 5 hónapot kap az elköltözésre az érintett 8 ezer telepes.

A Gázai övezetben mind a 21 zsidó települést felszámolják, a Jordán folyó nyugat partján létesült 120 telep közül pedig 4-et ürítenek ki négy szakaszban, júliustól kezdődően. Az izraeli kormány külön szavaz a megszállt területek kiürítésének minden egyes fázisáról és a kiürítendő telepek listájáról.

Saron kabinetje már tavaly nyáron jóváhagyta a palesztinoktól való különválás tervét, de a gyakorlati végrehajtást halogatta a telepek felszámolásáról szóló szavazások elodázásával, mert a kormányfő erős ellenállásba ütközött telepespárti miniszterei részéről. Időközben a miniszterelnök úgy alakította át kormányát, hogy abban már többen van a kivonulás pártolói. Izrael olyan területekről vonul ki, amelyekre a kormányfő szerint soha nem tartott volna igényt a palesztinokkal kötendő békemegállapodásban. Az izraeli parlament kártalanítást és áttelepülési segélyt hagyott jóvá szerdán a kitelepítendő telepesek számára, akik ennek ellenére a kivonulás elleni kampány fokozását ígérték.