Megvonhatják a Sinn Fein pénzügyi támogatását

Vágólapra másolva!
Pénzügyi szankciókat foganatosít a brit kormány a Sinn Fein északír katolikus párttal szemben, amelyet azzal vádolnak, hogy köze volt az Ír Köztársasági Hadseregnek (IRA) tulajdonított nagyszabású belfasti bankrabláshoz.
Vágólapra másolva!

Paul Murphy, az északír ügyek brit minisztere kedden a parlamentben bejelentette: az IRA politikai fedőszervének tartott Sinn Fein négy alsóházi tagjának járó képviselői költségtérítés - évi 400 ezer font (600 ezer euró) - megvonását javasolja. A négy képviselő - köztük Gerry Adams és Martin McGuinness pártvezetők - ugyanakkor megtarthatja mandátumát annak ellenére, hogy nem esküdtek fel a királynőre, amint az megkövetelt, és nem hajlandóak elfoglalni helyüket a brit parlament alsóházában.

"Az ilyen jellegű pénzbüntetések (...) a történtek feletti erős helytelenítésünket jelzik" - fogalmazott az északír-ügyi miniszter, kijelentve: az északír békefolyamat "súlyos károkat szenvedett". Hangsúlyozta azonban, hogy nem zárják ki a Sinn Feint az északír katolikus-protestáns hatalommegosztásról szóló tárgyalásokról, amelyeket azonban továbbra is szüneteltetnek mindaddig, amíg az IRA teljes egészében nem teszi le fegyvereit és fel nem oszlik.

Az északír önkormányzatban megvalósítandó katolikus-protestáns hatalommegosztást még az 1998-as nagypénteki békemegállapodás írta elő. Habár a képviselői juttatások megvonását még jóvá kell hagynia az alsóháznak, a szavazás a várakozások szerint csupán formalitás lesz, ugyanis a Munkáspárt parlamenti többség mellett kormányoz, és a másik fő parlamenti erő, a toryk is támogatást ígértek a lépéshez.

Murphy a Sinn Feinre tavaly áprilisban kirótt "pénzbüntetés" meghosszabbítását is kilátásba helyezte. Ennek értelmében az északír parlamentben birtokolt helyek után járó évi 120 ezer font (évi 175 ezer euró) javadalmazást vonnak meg jelenleg is a Sinn Féintől.

Tavaly decemberben 26,5 millió fontot raboltak el a legnagyobb észak-írországi bank, a Northern Bank belfasti központi fiókjából. A rablást az IRA számlájára írják.