George Bush Pozsonyba érkezett

Vágólapra másolva!
Pozsonyba érkezett szerdán este George Bush, az Egyesült Államok elnöke, aki másnap Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytat megbeszéléseket a pozsonyi várban, egyszersmind hivatalos látogatás keretében Ivan Gasparovic szlovák államfővel és Mikulás Dzurinda kormányfővel tárgyal.
Vágólapra másolva!

A felesége kíséretében érkező Bush elnöki gépe röviddel 20.00 óra előtt szállt le a pozsonyi repülőtéren, ahol vendéglátói, Gasparovic államfő és Dzurinda miniszterelnök katonai tiszteletadás mellett, a szlovák hagyományoknak megfelelően sóval és kenyérrel fogadták.

Az amerikai elnök és kísérete belvárosba vezető útvonalát előzetesen nem hozták nyilvánosságra, de erre a célra több útvonalat lezártak. A gépkocsisor végül az egyik dunai hídon áthaladva, majd a másik hídon visszatérve érkezett a történelmi belvárosba, és az amerikai nagykövet rezidenciájára hajtott. A várakozásokkal ellentétben ez azt jelentheti, hogy az elnök nem a patinás pozsonyi Carlton szállóban, hanem a nagykövet rezidenciáján éjszakázik.

Busht mások között külügyminisztere, Condoleezza Rice is elkísérte Szlovákiába, ahol arra számítanak, hogy az elnök bejelenti a vízumkényszer feloldását Pozsonnyal szemben. Ezt sokan vitatják, egyelőre időszerűtlennek tartják, de több jel arra utal, hogy Pozsony várakozása e tekintetben akár teljesülhet is, mert úgy tudni, Dzurinda igen jó, mondhatni baráti kapcsolatot alakított ki az amerikai elnökkel.

Fotó: MTI
A Bush házaspár

A szlovák kormány háromszáz millió koronát költött az eseményre, amelytől nagyobb nemzetközi tekintélyt, kedvezőbb gazdasági kapcsolatokat vár, az idegenforgalom fellendülésére és arra számít, hogy Bush látogatása után Szlovákiát a világ már nem fogja összetéveszteni Szlovéniával. Bush előtt korábban egyetlen amerikai elnök sem járt Pozsonyban.

Az esemény idején sohasem látott biztonsági intézkedések közepette élő városban több biztonsági gyűrűt alakítottak ki. A legbelső gyűrűt páncélozott rohamkocsik, vízágyúk veszik körül, a háztetőkön mesterlövészek figyelnek, egyes pontokat kiürített, áramtalanított villamosokkal torlaszoltak el. Az ország légterét lezárták, a város fölött vadászgépek és helikopterek cirkálnak. Az eseményt több mint hatezer rendőr, több száz amerikai biztonsági ember, helyi katonai és vasúti rendőrök tartják ellenőrzés alatt.

Bush csütörtökön vendéglátóival, a szlovák államfővel és kormányfővel tárgyal, majd két és fél óra tervezett megbeszélést folytat az időközben Pozsonyba érkező orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, akivel ez a tizenkettedik csúcstalálkozója.

Az elnöknek az érkezést követő órákban magánprogramja van, hivatalos programja csak csütörtökön kezdődik.