Lekapcsolják a gépről a 15 éve kómában lévő nőt

Vágólapra másolva!
Három hét múlva eltávolítják az etető tubust abból az agykárosult, 15 éve kómában levő amerikai nőből, akinek a családja évek óta veszekszik azon, hagyják-e meghalni vagy tartsák továbbra is kómában az asszonyt. A bíróság pénteken hozta meg döntését.
Vágólapra másolva!

Terri Schiavo 15 évvel ezelőtt szívinfarktust kapott. Azóta kómában van, mesterségesen táplálják az orvosok, akik szerint semmi esély nincs arra, hogy valaha is magához térjen az asszony. A család vitája 7 éve tart: a férj ugyanis azóta azt szeretné elérni, hogy ne táplálják tovább az asszonyt, hanem hagynák meghalni. A nő szülei viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy továbbra is tartsák életben lányukat, mert ők kitartóan bíztak a javulásban.

A bíróság - akiktől a nő szülei folyamatosan újabb vizsgálatokat követeltek - pénteki döntése értelmében március 18-án lekapcsolják Terri Schiavót a gépről.

A szülők azért nem akarnak beletörődni, hogy lányuk menthetetlen, mert a nő időnként mutat bizonyos mentális és fizikai reakciókat, például megmozdul a keze. A szülők ezt javulásnak látják, miközben az orvosok állítják: ezek csupán visszatérő vegetatív reflexek, és az asszony sosem fog magához térni.

Azzal is vádolják a szülők a férjet, hogy azért akar véget vetni a lányuk életének, hogy újra megházasodhasson. A férfi ugyanis új életet kezdett időközben egy másik asszonnyal, de eközben ellátta felesége gyámságát is. Azt állítja: felesége korábban azt mondta neki: sosem akarná, hogy mesterségesen tartsák életben.

Az elhúzódó pereskedés nagy nyilvánosságot az Egyesült Államokban, az ügy a halálhoz való jog és az életben tartáshoz való jog pártolóinak végtelen vitájává vált.

A bíróság 5 évvel ezelőtt már úgy döntött, hogy ki kell venni a tubust a nőből, ezt végre is hajtották, de néhány nappal később egy törvénymódosítás miatt visszahelyezték azt. A bíróság azért március 18-át jelölte most meg, mert az addig hátralévő három hétben lehetőséget kapnak a szülők, hogy újabb vizsgálatokat végeztessenek lányukon annak bebizonyítására, hogy javult vagy stagnált az állapota - írta a BBC.