[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport Európai Unió Kína háborús bűnök Fotó
100
90

Ötven brit katona kegyetlenkedhetett Irakban

MTI|2005. 02. 27., 10:37|Utolsó módosítás:2005. 02. 27., 15:08|

Közel ötven brit katonát gyanúsítanak azzal, hogy kegyetlenkedett vagy gyilkolt iraki szolgálata idején. A vádak között - amelyekről a Sunday Telegraph számolt be titkos katonai dokumentumokra hivatkozva - vízbe folytás, agyonverés szerepel.

Közel 50 brit katonát gyanúsítanak Irakban elkövetett emberöléssel, bántalmazással vagy más törvényszegéssel - írja vasárnapi számában a Sunday Telegraph. A legnagyobb konzervatív vasárnapi brit lap titkos katonai dokumentumokra hivatkozva többek között két ügyet mutat be, amelyekben katonákat gyanúsítanak azzal, hogy két iraki polgári személyt vízbe fojtottak.

Az áldozatok egyike, egy 16 éves kamasz, azután halt meg, hogy három ír gárdista 2003. május 8-án őrizetbe vette. Egy pásztor haláláért egy katonatisztet és két katonát okolnak, akik ellen várhatóan szándékos emberölés miatt emelnek vádat. Egy másik ügyben a brit királyi légierő elit egységének, a SAS egyik katonáját gyanúsítják azzal, hogy 2004. január 1-jén lelőtt egy polgári személyt Bászrában.

A titkos dokumentumok szerint közel háromszor annyi brit katona érintett bűncselekményekben, mint amennyit korábban a védelmi minisztérium elismert. Az információk azután láttak napvilágot, hogy Sir Mike Jackson tábornok, a brit szárazföldi haderő vezérkari főnöke pénteken bejelentette: nagyszabású vizsgálatot indít a brit katonák által Irakban elkövetett bántalmazásokkal kapcsolatos vádak ügyében, és Németországban a héten három brit katonát ítéltek el iraki foglyok bántalmazása miatt.

A védelmi minisztérium szóvivője közölte, nem tud egyedi esetekről beszélni, de elmondta, hogy négy olyan másik ügyről tud, amelyekben 18 Irakban szolgált brit katona érintett, s amelyekben pert indítanak. Közöttük van az ejtőernyős ezred hét katonája, akiket azzal vádolnak, hogy agyonvertek az út szélén egy 18 éves irakit 2003. májusában. A katonai ügyész hivatala kilenc másik ügyben folytat vizsgálatot, ezekben harminc katona érintett, akiket különböző súlyosságú törvénysértések elkövetésével gyanúsítanak.

(MTI)

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Marco Longari Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
    Forrás: AFP Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
    Forrás: AFP/Sergio Hernandez Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban? Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
    Forrás: AFP Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Halott szavazók, élő sebek A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Mosógép AEG L 87680 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - A-40% fogyasztás, 8 kg. töltet, inverter motor, Silent System Plus, LCD kijelző, centrifuga max.: 1600 ford./perc...
179.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: iStockphoto.com Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »