Véget vetnek az elvált szülők gyerekrablásainak

Vágólapra másolva!
Az új EU-s jogszabály értelmében a jövőben hamar véget vetnek az elvált szülők gyerekfelügyelettel kapcsolatos vitáinak. Az új családjogi törvény szerint ugyanis ha az egyik - más tagországban élő - szülő elrabolja a gyereket, azt a lehető legrövidebb időn belül vissza kell vinni eredeti lakhelyére. A jogszabály ugyanakkor rendelkezik arról is, hogy mindkét szülőnek egyenlő felügyeleti jogot kell biztosítani, akkor is, ha nem ugyanabban az EU-tagországban élnek.
Vágólapra másolva!

Az Európai Tanács kedden elfogadta a szülői felügyeletről szóló új közösségi jogszabályt. Az új törvény az elvált szülők számára egyenlő mértékű felügyeleti jogot biztosít akkor is, ha a szülők a válás után más-más tagországban élnek tovább.

Eddig gyakran előfordult, hogy a másik tagországba költözött szülőnek a bíróság nem biztosított elegendő felügyeleti jogot, ezért a szülő egyszerűen elrabolta gyermekét, majd hosszas procedúra kezdődött az országok között a gyermek kiadásáról. Az új szabályozás ezért kimondja, hogy ha a bíróság úgy dönt, az elrabolt gyermeket azonnal vissza kell szállítani eredeti lakhelyére.

"Ez a szabályozás mérföldkő a közösségi jogban" - nyilatkozta Franco Frattini igazságügyi biztos. Hozzátette: az új törvény lehetőséget teremt a bíróságok számára, hogy szabadon ellenőrizzék a szülők láthatási jogának érvényesülését két tagország között is.

Az új törvény március 1-től valamennyi tagországban életbe lépett, Dániát kivéve. A bíróságoknak - minden esetben annak a tagországnak, ahol a gyerek eredetileg élt - minden megkeresésre 6 héten belül döntést kell hozniuk, és mindkét szülőnek lehetőséget kell biztosítani, hogy kifejtsék álláspontjukat, függetlenül attól, melyik EU-tagországban élnek. A gyereket is életkorától és mentális állapotától függően meg kell hallgatni. A bíróság dönt arról, hogy a gyereknek vissza kell-e térnie eredeti lakhelyére vagy sem, és a döntést a másik tagországnak is el kell fogadnia, ott nem indítható eljárás ugyanabban az ügyben.

A másik tagország csak akkor tagadhatja meg a gyermek kiadását, ha a másik szülőt vagy a gyermeket nem hallgatták meg az ügyben, illetve ha a szabályozás ellentétes a tagország nemzeti törvényével. Megtagadhatják a gyermek azonnali kiadását akkor is, ha fennáll a veszély, hogy eredeti lakhelyén bántalmazták vagy ha a gyerek - egy bizonyos életkor felett - ezt kifejezetten kéri. Az új törvény egyaránt érvényes a házasságon belül és kívül született gyerekek miatti vita esetében is.

A szabályozás rögzíti azt is, hogy meg kell teremteni a helyi hatóságok tagországok közötti együttműködésének feltételeit. Ez jelenti egyrészt a tagországok bíróságai közötti kommunikációt, illetve a hatóságok szülők közötti közvetítését is.