Ruha-perben győzött egy muzulmán lány Angliában

Vágólapra másolva!
Az összes brit iskolának felül kell vizsgálnia öltözködésre vonatkozó előírásait, egy muzulmán lány ügyében hozott fellebbviteli bírósági döntés nyomán. Shabina Begum két éve perelte be iskoláját, mert nem engedték, hogy az erősen vallásos lányok hagyományos öltözetében járjon órákra. Az ítélet szerint az iskola megsértette a lány emberi jogait, egyúttal előírta, hogy a brit oktatási tárca adjon ki útmutatót az iskoláknak, hogyan egyeztethetik össze öltözködési előírásaikat az emberi jogokra vonatkozó törvénnyel.
Vágólapra másolva!

Megsértették egy muzulmán vallású diáklány emberi jogait, amikor iskolája megtiltotta, hogy az erősen vallásos muzulmánok hagyományos ruháját viselje. Ehelyett ragaszkodtak ahhoz, hogy az előírásos ruhát hordja - állapította meg szerdán egy brit bíróság. A 15 éves Shabina Begum két éve azzal perelte be az észak-londoni Lutonban lévő iskoláját, hogy "megtagadja tőle az oktatáshoz való jogot és hogy kifejezze vallási hovatartozását", mivel nem engedték, hogy viselje dzsilbábját (egy, a testét a fejétől a lábáig beborító ruhát, amely csak az arcát és a kézfejét teszi láthatóvá).

"A boldogságtól kiabálni tudnék" - mondta a bírósági döntés után Shabina, akit nem más, mint Tony Blair brit miniszterelnök felesége, Cherrie Booth képviselt. A lány egészen 2002-ig viselte az iskolában a salvár kamízt (nadrág és tunika), ám akkor rájött, hogy ez a viselet nem egyeztethető össze vallási elveivel. A Denbigh iskola azonban elutasította kérését, hogy viselhesse a dzsilbábot, jóllehet az iskolai előírások több, a muszlimok körében hagyományos egyéb ruházat - például fejkendő - viselését is engedik. Az iskola szerint a lány olyan intézményt választott, ahol csak meghatározott ruházatban lehet megjelenni, és ha ez nem tetszik neki, kereshet másikat, ahol nincs ilyen előírás. A brit fellebbviteli bíróság azonban törvénytelennek nyilvánította az iskola lépését.

Az iskola - ahol a diákok 79 százaléka muszlim - közleményben tudatta, hogy büszke sokvallásúságára és hogy figyelembe veszi diákjai vallási szokásait. Az iskolába járó lányok salvár kamízt, szoknyát vagy nadrágot és fejkendőt is viselhetnek. "Ezeket az előírásokat egyetértésben fogadta el az igazgatótanács, a minisztériummal, szülőkkel, más iskolákkal és iszlám szervezetekkel folytatott széles körű egyeztetések után" - közölték.

Az ítélet, amely felülbírálja a brit legfelsőbb bíróság ez ügyben hozott tavalyi elutasító határozatát, Nagy-Britannia összes iskoláját érinti. A bíró, Lord Justice Brooke a határozatban ugyanis arra szólította fel a brit oktatási minisztériumot, hogy adjon útmutatást az iskoláknak, hogyan egyeztethetik össze öltözködési előírásaikat az emberi jogokra vonatkozó törvénnyel.

A bírósági döntés szinte szöges ellentéte a Franciaországban tavaly elfogadott rendeletnek, amelyben megtiltották a "feltűnő" vallási jelképek - például a muzulmánok fejkendőjének - viselését az iskolákban. A vallásos muzulmánok ötözetének kérdése az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Törökországban is napirenden volt a héten, ahol hivatalosan nem viselhetik a középületekben - így az iskolákban sem - fejkendőiket a vallásos diákok. A török parlamentben ugyan többséget kapott az a törvény, amely lehetővé tette volna az egyetemekről 2000-ben fejkendőviselés miatt kicsapott diákok visszatérését, ám Ahmet Necdet Sezer török államfő megvétózta a javaslatot. Az ügy több tízezer diákot érint.

"Franciaország és Nagy-Britannia egyaránt a szabadságot és a demokráciát hirdeti, és mégis két évig tartott, mire rábólintottak egy olyan egyszerű dologra, mint a dzsilbáb" - mondta Shabina Begum a Guardiannak adott interjújában.