A megbízott portugál kormányfő megalakította kormányát

Vágólapra másolva!
José Sócrates megbízott portugál kormányfő péntek este José Sampaio államfővel folytatott megbeszélése után újságírók előtt bejelentette, hogy megalakította kormányát, amelyben 16 miniszter lesz.
Vágólapra másolva!

"Ez egy erős, tehetséges és szakértő személyekből álló kormány, amely a portugáloknak a demokratikus intézményekbe és országuk gazdaságába vetett hitének helyreállításán munkálkodik majd" - közölte José Sócrates, a Szocialista Párt főtitkára.

Számít a véleménye

Nyerjen az 500 ezer forint összértékű nyeremények közül, kérjük, töltse ki kérdőívünket.

A kormányalakítással megbízott szocialista politikus a 63 éves Diogo Freitas do Amaralt, az ENSZ-közgyűlés egykori elnökét (1995-96), volt külügyminisztert bízta meg a külügyminisztérium vezetésével. Luis Campos e Cunha közgazdász kapta a pénzügyminiszteri tárcát. A kormány második embere államminiszteri beosztásban Antonio Costa európai parlamenti képviselő lesz, aki a belügyminiszteri teendőket is ellátja.

A Szocialista Párt elsöprő győzelmet aratott a február 20-i előrehozott parlamenti választásokon.