Húsvétra hazamehet a pápa

Vágólapra másolva!
Ha minden jól halad, már a Vatikánban ünnepelheti a húsvéti ünnepeket a pápa. Legalábbis ebben reménykedik a Szentszék szóvivője, aki hétfőn tájékoztatott II. János Pál egészségi állapotáról. Joaquín Navarro-Valls szerint ugyan javul az egyházfő fonetikája, de a gyógyulás érdekében nem erőltetik nála a beszédet.
Vágólapra másolva!

A húsvéti ünnepeket már a Vatikánban tölti a kórházban kezelt pápa, akinek állapota folyamatosan javul a vatikáni szóvivő szerint. Joaquín Navarro-Valls hétfőn adott ki nyilatkozatot II. János Pál pápa egészségi állapotáról. Tájékoztatása szerint az egyházfő beszédkészsége és fonetikája is javul, ám - az orvosok tanácsára - nem siettetik a beszédet, hogy ne erőltesse meg műtött torkát, és minél gyorsabb és biztosabb legyen a gyógyulás. A szóvivő szerint Karol Wojtyla egyre több időt tölt mozgatható karosszékében, és a műtét után semmiféle komplikáció nem tapasztalható.

A pápa torkába ültetett cső egyelőre helyén marad, azt az orvosok döntik el, mikor távolítható el. II. János Pált február 24-én műtötték meg: influenzából és gégefőgyulladásból fakadó légzési nehézségei miatt gégemetszést hajtottak végre rajta, azóta a római Gemelli klinikán kezelik.

II. János Pál vasárnap is megjelent néhány pillanatra kórterme ablakában közvetlenül azt követően, hogy a Szent Péter téren véget ért az imádság, és immár másodszor némán osztott áldást a római katolikus kórház előtt összesereglett híveknek és kíváncsiskodóknak az úrangyala imádság alkalmából.

A Vatikán legközelebb március 10-én ad ki újabb hivatalos közleményt az egyházfő egészségi állapotáról. A pápa addig mindenképpen a Gemelli klinikán marad, ahova másfél héttel ezelőtt szállították be. A hivatalos közlések szerint állapota stabil, folyamatosan javul, de még nem tudni, pontosan mikor térhet vissza a Vatikánba, és azt sem, miként vesz részt majd a húsvéti liturgiákon. Karol Wojtyla előzőleg február elsején került influenzás tünetekkel, magas lázzal, heveny légúti és gégegörcsökkel a Gemelli klinikára, akkor kilenc napig ápolták.