Megölték Aszlan Maszhadovot

Vágólapra másolva!
Életét vesztette Aszlan Maszhadov csecsen szeparatista vezető kedden egy különleges akcióban. Halálának körülményeiről egynásnak ellentmondó beszámolók érkeztek. Maszhadov Londonban élő képviselője közölte: a csecsen ellenállás folytatódik. Elemzők szerint Maszhadov megölése csak fokozza majd az erőszakot a háború dúlta köztársaságban.
Vágólapra másolva!

Egy különleges akció során kedden életét vesztette Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezető. Ilja Sabalkin, az észak-kaukázusi orosz terrorellenes törzs szóvivője szerint az 53 esztendős csecsen vezér Tolsztoj-jürt faluban, egy összecsapás során halt meg.

Orosz lapok beszámolói szerint az orosz biztonsági erők korábban elfogott gerilláktól tudták meg Maszhadov rejtekhelyét, amely a Groznijtól északra fekvő Tolsztoj-jürtben volt. A terrorellenes kommandósok rátörtek a csecsen vezérre, aki egy ház átalakított pincéjében bujkált, három testőrével.

A vezér halálának körülményeiről egymásnak ellentmondó jelentések érkeztek. Az egyik verzió szerint Maszhadov testőreivel egy órán át tárgyaltak a kommandósok, és őt magát is megpróbálták rábeszélni a megadásra. Maszhadov azonban elzárkózott ettől, és csak a testőrök másztak ki a bunker csapóajtaján. Ruszlan Alhanov Kreml-barát csecsen belügyminiszter szerint sikertelen tárgyalás után a kommandósok gránátokat dobtak a bunkerbe.

Ilja Sabalkin, az észak-kaukázusi terrorellenes törzs szóvivője szerint a bunkert be kellett robbantani a bejutáshoz. Ramzan Kadirov csecsen miniszterelnök-helyettes ugyanakkor arról számolt be, hogy Maszhadov halálát az okozta, hogy egyik testőre hanyagul kezelte fegyvereiket

A "nemzetközi terrorista" halálhírét Nyikolaj Patrusev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) főnöke jelentette az orosz államfőnek. Vlagyimir Putyin részletes vizsgálatot rendelt el Maszhadov halála ügyében, és megígérte, hogy megjutalmazzák az akcióban részt vevőket. A lelőtt vezér holttestét bemutatták az orosz televízióban.

Utódlási harcokra számítanak

Ahmed Zakajev, Maszhadov londoni emigrációban élő nyugat-európai képviselője közölte, a szeparatista vezér halála ellenére "a csecsen ellenállás kétségkívül folytatódik majd", és napokon belül megválasztják Maszhadov utódját is.

Ami nem biztos hogy simán megy majd. Orosz lapok szerint három ember esélyes, hogy Maszhadov helyére lépjen, ám hogy bármelyikükkel is könnyebb dolga lenne majd Oroszországnak az erősen kétséges. Két lehetséges utód - Samil Bászájev szélsőséges iszlám hadúr, és Doku Umarov a csecsen szeparatista kormány biztonsági minisztere - például közismert Oroszországgal szembeni engesztelhetetlenségükről és agresszivitásukról. A harmadik lehetséges jelölt - Ahmed Zakajev, Maszhadov európai képviselője - pedig Londonban él.

A Gazeta című orosz lap szerint ugyanakkor elkerülhetetlen a véres belviszály kitörése a Maszhadov helyére pályázók között.

A Kreml nem akart diplomáciai megoldást

Ljudmila Alekszejeva, a moszkvai Helsinki csoport elnöknője úgy véli, a nem is nagyon bujkáló Maszhadov kézre kerítését azt követően határozták el, hogy háborúellenes katonaanya-bizottságok szövetsége az Európai Parlament védnöksége alatt megbeszéléseket kezdett Londonban a szeparatista vezető képviselőjével. "A gazemberek ezt a folyamatot siettek szétzúzni. Azt akarják, hogy a háború folytatódjon" - mondta az Izvesztyijának.

Maszhadov nemcsak átmeneti tűzszünetet hirdetett a múlt hónapban, hanem - első ízben az 1999 óta tartó második csecsenföldi háború során - kifejezetten elhatárolta magát a véres terrorakciók, például a beszlani túszejtés megszervezéséért felelős Samil Bászájev iszlám szélsőséges hadúrtól. Két héttel az Európa Tanács égisze alatt tervezett csecsen konferencia előtt pedig közölte, hogy kész a politikai rendezés szorgalmazására. Ezzel megóvhatta politikai reputációját Európa szemében, a csecsen ellenállás politikai szárnyának létrehozójaként tüntetve fel magát, az északír Sinn Fein mintájára.

Az Izvesztyija szerint Maszhadov megölése nem véletlen siker, hanem egy legfelsőbb szinten hozott döntés eredménye. A Kreml számára a csecsen vezér említett viszonylag sikeres diplomáciai kísérlete lehetett az utolsó csepp a pohárban. Eddigi érvét - miszerint Maszhadovval nincs miről tárgyalni, mert senkit sem ellenőriz (a gerillavezérek közül) - Moszkva azzal válthatta fel, hogy most már igazán nincs kivel tárgyalni.