A csecsen felkelők a harc folytatását ígérik

Vágólapra másolva!
A csecsen felkelők függetlenségi harcuk lankadatlan folytatását ígérték szerdán vezetőjük, Aszlan Maszhadov megölése után, aki egyedül szorgalmazta közülük a tárgyalásokat a Kremllel.
Vágólapra másolva!

Az 1997-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelése alatt csecsen elnökké választott Maszhadov megölésével olyan új korszak kezdődik az orosz-csecsen katonai szembenállás történetében, amely nem irányoz elő tárgyalásokat, sem a háború leállítását - fogadkoztak a szeparatisták ideológusai világhálóhelyükön, míg katonai tanácsuk utasította a gerillavezéreket és a harci egységeket a tavaszi-nyári bevetéseik tervszerű teljesítésére az egész Észak-Kaukázusban.

Maszhadov halála jót tett a csökkenő népszerűségű Vlagyimir Putyin elnök presztízsének. Ő küldte ugyanis 1999-ben (még miniszterelnökként) vissza Csecsenföldre az orosz katonákat, hogy véget vessenek a "terrorizmusnak", amelynek burjánzását Maszhadov nem tudta meggátolni, s egyszersmind lemossák az 1994-96-os első háború gyalázatát, amelyben a Maszhadov vezette csecsen erők visszaverték az oroszokat.

Putyin akkor a konfliktus gyors rendezését ígérte, de mostani sikere öt évig váratott magára, miközben a háború túllépte Csecsenföld határait, sőt Moszkvát is elérte nagyszabású túszejtésekkel és öngyilkos merényletekkel.

Az orosz honatyák többségéhez hasonlóan Borisz Grizlov, az orosz alsóház (duma) elnöke üdvözölte a "nemzetközi formátumú terrorista", Maszhadov likvidálását, ami csak egyféleképpen, jelesül a "gonosz visszaszorulásaként" értelmezhető.

Alu Alhanov Kreml-hű csecsen elnök mindenesetre megjegyezte, hogy a katonailag gyenge Maszhadov már csak szimbólum volt "Samil Bászájev iszlám szélsőséges hadúr markában", aki saját számos véres terrorakció, köztük a beszlani túszejtés megszervezéséért felel.

Orosz kommentátorok a konfliktus radikalizálódásának veszélyére hívták fel a figyelmet. A Kommerszant rámutatott, hogy Maszhadovot két olyan hadúr válthatja fel a szakadárok hivatalos vezetőjének posztján, akik egyaránt hírhedtek Oroszországgal szembeni engesztelhetetlenségükről és agresszivitásukról, és ez csak fokozhatja a terrort.

Aszlambek Aszlahanov Kreml-tanácsadó egyébként Bászájevnél esélyesebbnek vélte Maszhadov utódlására a "délnyugati front" gerillavezérét, Doku Umarovot, a szeparatista kormány biztonsági miniszterét.

Nyikolaj Sepel főügyészhelyettes közölte, hogy Maszhadov tetemét közeli ismerősei, köztük unokaöccse hivatalosan azonosította, míg a törvényszéki orvosok vizsgálata két hetet vesz igénybe. Maszhadovot kedden ölték meg egy különleges akcióban Groznijtól északra, Tolsztoj-jürt faluban. Orosz biztonsági források szerint egy gránát végzett vele, amelyet bedobtak a pincebunkerbe, ahol rejtőzködött. Mindamellett holttestén nem látszottak szilánknyomok.

Sepel jelezte, hogy a holttestet nem adják ki Maszhadov rokonainak, és jeltelen sírba fogják temetni értesítés nélkül. Ezt a terrorellenes harcról szóló törvény tavalyi módosítása írja elő a terrorizmussal vádolható személyek esetében.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld Kreml-barát erős embere, miniszterelnök-helyettes azt mondta az Interfax orosz hírügynökségnek, hogy most minden erőt Bászájev üldözésére összpontosítanak.