Észak-koreai menekültek hatoltak be egy pekingi japán iskolába

Vágólapra másolva!
Feltehetően észak-koreai menekültek hatoltak be egy pekingi japán iskolába szerda hajnalban - közölte Tokióban egy külügyminisztériumi illetékes.
Vágólapra másolva!

A nyolc személyt - egy férfit, hat nőt és egy gyermeket - ezt követően a japán nagykövetségre szállították, hogy kikérdezzék őket szándékaikról. Valószínűleg észak-koreai menedékkérőkről van szó - közölte a külügyminisztérium munkatársa. A tanintézet igazgatója értesítette a külképviseletet, hogy nyolc idegent találtak helyi idő szerint fél ötkor az épületben. Egyelőre nem tudni, miként jutottak be az iskolába.

Szeptemberben 29, majd decemberben újabb nyolc észak-koreai hatolt be ebbe az iskolába annak reményében, hogy a szigetország elfogadja menedékkérelmüket.

Az elmúlt hónapokban Észak-Koreából emberek százai próbálkoztak meg azzal, hogy Kínán keresztül elmeneküljenek hazájukból az éhezés és a kommunista diktatúra miatt. Sokuknak sikerült elérniük, hogy Dél-Korea befogadja őket.