A szíriai elnök ígéretet tett a teljes kivonulásra Libanonból

Vágólapra másolva!
Megállapodásra jutott az ENSZ képviselője Bassár el-Aszad szíriai államfővel arról, hogy a szíriai katonák és hírszerzők két szakaszban elhagyják Libanont.
Vágólapra másolva!

"A szíriai elnök kötelezte magát arra, hogy kivon minden szíriai katonát és hírszerzőt Libanonból, teljesítve a Biztonsági Tanács 1559-es számú határozatát" - jelentette be közleményben Terje Roed Larsen, a világszervezet térségbeli különmegbízottja, miután a szíriai Aleppóban találkozott Aszaddal.

Larsen elmondása szerint a szíriai erők kivonása két szakaszban megy majd végbe: az első szakaszban a katonák és hírszerzők március végéig Libanon keleti részébe vonulnak vissza, s egy jelentős részük az országot is elhagyja. A második szakaszban történik meg a teljes kivonulás. A különmegbízott elmondta még, hogy a jövő hét elején New Yorkban találkozik Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, és átadja neki a kivonulás részletesebb időrendjét.