Kínában nem törlik el a halálbüntetést

Vágólapra másolva!
Kínában nem törlik el a halálbüntetést, átalakítják viszont az igazságszolgáltatás rendszerét azért, hogy a halálos ítéleteket igazságosan szabják ki - jelentette ki hétfőn az ország miniszterelnöke. A kínai kormányzat államtitokként kezeli, hogy az országban évente hány embert végeznek ki, emberi jogi csoportok ötezer és tizenkét ezer közé teszik számukat.
Vágólapra másolva!

Ven Csia-pao miniszterelnök a kínai parlament hétfői ülését követő sajtóértekezletén elmondta, hogy az ázsiai országban uralkodó állapotok miatt Peking nem mondhat le a halálbüntetés alkalmazásáról. A kínai kormány mindazonáltal átalakítja az igazságszolgáltatás rendszerét, biztosítandó, hogy a halálos ítéleteket jogosan, kellő körültekintés mellett, az igazságosság szempontjait is figyelembe véve szabják ki.

A reform részeként a kínai legfelsőbb bíróságnak ismét joga lesz felülbírálni a halálos ítéleteket. A Legfelsőbb Népbíróságnak nevezett bírói testület a nyolcvanas évek elején veszítette el erre vonatkozó jogát. A halálos ítéleteket jelenleg a tartományi legfelsőbb bíróságok hagyják jóvá.

A kínai kormányzat államtitokként kezeli, hogy az országban évente hány emberen hajtanak végre halálos ítéletet, emberi jogi csoportok ötezer és tizenkét ezer közé teszik számukat. Amennyiben ezek az adatok helytállóak, a világ oszágai közül Kínában hajtják végre a legtöbb halálos ítéletet, sőt egyes becslések szerint több embert végeznek ki, mint az összes többi országban együttvéve.