Berlusconi: ősszel hazaindulnak az olasz katonák Irakból

Vágólapra másolva!
Amerika egyik leghűbb szövetségese is bejelentette, hogy nemsokára kivonulnak Irakból. A negyedik legnagyobb létszámú kontingenssel rendelkező olaszok szeptembertől kezdhetik meg a hazatérést. A csapatkivonásról most beszélt először Berlusconi.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben Olaszország megkezdi csapatainak kivonását Irakból - jelentette be Silvio Berlusconi az olasz állami tévében, aki hangsúlyozta, hogy mindez a szövetségesekkel együttműködve valósulna meg.

Olaszország jelenleg 3 ezer fős haderőt állomásoztat Irakban, ami a negyedik legnagyobb létszámú külföldi kontingensnek számít.

Berlusconi, aki George Bush amerikai elnök egyik leghűségesebb szövetségesének számít, elmondta, hogy előzőleg beszélt az angol kormányfővel, Tony Blairrel. A közvélemény mindkét országban az iraki csapatkivonás mellett van - jelentette ki Berlusconi, aki hozzátette, hogy a pontosan hány katonát és milyen menetrend szerint hoznak haza, attól is függ, hogy az iraki kormányzat mennyire képes biztosítani a rendet az országban.

Berlusconi szerint George Bush amerikai elnök ígéretet tett neki, hogy egy elrabolt olasz újságírónő kiszabadításában közreműködő, a bagdadi repülőtér közelében az amerikai erők által agyonlőtt olasz belbiztonsági tiszt, Niocola Calipari esetére mindenképpen fényt derítenek egy hónapon belül, s elkerülhetetlen lesz a felelősségre vonás az olasz ügynök halála kapcsán. Az olaszok gépkocsijára egy amerikai járőr nyitott gyilkos tüzet, a túlélők szerint minden előzetes figyelmeztetés nélkül. "Súlyos hiba történt, s meg kell találni a felelősöket" - mondta az olasz miniszterelnök.

Az Egyesült Államok igyekezett kisebb színben feltüntetni Silvio Berlusconi olasz kormányfő ama keddi bejelentésének súlyát, hogy Róma még az ősszel megkezdi csapatai "fokozatos kivonását" Irakból. A washingtoni Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta, hogy az amerikai kormány nagyra értékeli Olaszországnak az iraki békefenntartásban való részvételét. A többnemzetiségű koalíció "más katonáival és az irakiakkal együtt szolgáltak és áldozták fel magukat" - hangoztatta.

Amerikai részről mindazonáltal hangsúlyozzák azt is, hogy az olasz csapatok Irakból történő kivonásának nincs köze az Irakban egy amerikai járőr által agyonlőtt olasz belbiztonsági tiszt halálához.