Mégis lekapcsolják a gépről a kómában lévő nőt

Vágólapra másolva!
Az illetékes bíróság szombati döntése alapján leállítják a 15 éve kómában fekvő Terri Schiavo szervezetét ellátó gépeket. A 41 éves asszony életbentartásáért szülei pereskedtek, míg volt férje azt próbálta elérni, hogy ne táplálják tovább, mert semmi remény a felépülésére.
Vágólapra másolva!

Az utolsó lehetőséget is elutasította Terri Schiavo életbentartására az agykárosult nő ügyében eljáró amerikai bíróság - írja a BBC News. A 41 éves asszonyt családja szerette volna életben tartani, annak ellenére, hogy bírósági ítélet mondta ki: március közepén, 15 év után lekapcsolják az ellátását biztosító gépekről.

Terri Schiavo 1990-ben szívroham következtében szenvedett agykárosulást, azóta kómában van, és mesterségesen táplálják egy floridai kórházban. Férje kérte azt 15 évnyi vegetatív kóma után állítsák le az asszony táplálását, mivel nincs remény arra, hogy ismét felépüljön. Szerinte ráadásul ő maga sem akarta volna, hogy ilyen állapotban mesterségesen lássák el.