Jelentősen csökken a katonai szolgálat ideje Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Egy évre csökkentik a sorkatonai szolgálatot Ukrajnában. Jucscsenko elnök ugyanakkor az év végéig negyvenezer főre csökkenti a hadsereg létszámát. A haderőreform Juscsenko egyik legfontosabb kampányígérete volt az elnökválasztás során.
Vágólapra másolva!

Jelentősen csökken mostantól a tényleges katonai szolgálat időtartama Ukrajnában. Viktor Juscsenko ukrán elnök szombaton aláírta azt a rendeletet, amellyel - a parlament március 17-i döntése értelmében - változásokat vezetnek be a hadkötelezettségi törvényben. Eszerint a tényleges katonai szolgálat idejét a hadseregben 18-ról 12 hónapra, a haditengerészetnél pedig a matrózok, tiszthelyettesek és a parti szolgálatot teljesítők számára 24-ről 18 hónapra csökkentik.

Egy másik elnöki rendelet szerint az ukrán fegyveres erők létszámát ez év december 31-ig 40 ezer fővel, azaz 245 ezer főre csökkentik. Juscsenko választási programjában szerepelt, hogy az ukrán hadsereg 2010-re teljes egészében szerződéses katonákból fog állni.