Berlusconi kész előrehozott választásokról tárgyalni

Vágólapra másolva!
Silvio Berlsuconi olasz kormányfő csütörtök este nyitottnak mondta magát az előrehozott parlamenti választások lehetőségének megvitatására, miután az általa vezetett jobbközép kormánykoalíció súlyos vereséget szenvedett a minapi önkormányzati választásokon.
Vágólapra másolva!

Berlusconi, a II. János Pál pápa temetésére Rómába érkezett George Bush amerikai elnökkel és kíséretével elköltött magánvacsorája után újságíróknak kijelentette: nem ellenzi eleve a parlamenti választások előrehozatalát idén októberre. Berlusconi teljes mértékben nyitottnak mondta magát arra, hogy a kormánykoalíció tagjaival megvitassa az előrehozott voksoklás kérdését.

Berlusconi nyilatkozatának előzménye, hogy a kormánykoalíció pártjai súlyos vereséget szenvedtek a vasárnapi-hétfői részleges olaszországi önkormányzati választásokon. A 13 érintett régió közül az előzetes adatok szerint 11-ben a Romano Prodi vezette balközép ellenzék győzedelmeskedett: az ellenzék megtartotta a 13 körzet közül eddig általa irányított 5 régiót, az eddig kormánypárti vezetésű 8 másik körzetből pedig 6-ot "visszafoglalt".

A súlyos választási vereség ellenére Berlusconi kedden este egy olasz tévéműsorban még úgy nyilatkozott, hogy nem kíván lemondani kormányfői tisztségéről, és ki kívánja tölteni - 2006 tavaszán lejáró - ötéves miniszterelnöki megbízatását.