Izraeli katonák agyonlőttek három palesztin kamaszt

Vágólapra másolva!
Súlyos incidens történt szombaton Gázában: izraeli katonák agyonlőttek három palesztin kamaszt az övezet déli részén, az egyiptomi határ közelében.
Vágólapra másolva!

Szemtanúk azt állítják, hogy a fiúk fociztak egy olyan helyen, ahová az izraeli hadsereg tilalma miatt nem mehettek volna. A katonák egy páncélozott járműből géppuskasorozatot adtak le rájuk, kettőt a helyszínen megölve, a harmadikat pedig olyan súlyosan megsebesítve, hogy a kórházban ő is meghalt. Palesztin kórházi forrás szerint a halottak 14-15 évesek voltak.

Az izraeli hadsereg az incidens kivizsgálását ígérte, de egy katonai forrás azt máris közölte, hogy tudomásuk szerint "három ember megközelítette az Izrael határán kialakított ütközőövezetet, és a figyelmeztető lövések hatására sem állt meg, ezért lőttek rájuk a katonák".

Az incidens súlyos következményekkel járhat a március 17-én kihirdetett, és eddig be is tartott tűzszünetre nézve. Azóta az erőszakos cselekmények száma rendkívüli mértékben csökkent, mindössze egyetlen haláleset történt.