Megölték a madridi merényletek kitervelőjét

Vágólapra másolva!
Lelőtték a szaúdi biztonsági erők azt a férfit, akit a tavalyi, pusztító madridi merényletek egyik kitervelőjének tartanak. A marokkói férfit hazájában is nagy erőkkel keresték tavaly március 11. óta.
Vágólapra másolva!

A szaúdi belügyminiszter megerősítette, hogy megölték a tavalyi madridi pokolgépes merényletek kiagyalójának tartott Abdelkrim al Medzsatit. A szombati rijádi bejelentés szerint a marokkói férfi abban a néhány nappal ezelőtti lövöldözésben vesztette életét, amelyben nyolc fegyverest öltek meg a szaúd-arábiai biztonsági erők.

Az összecsapásban lelőtt fegyveresekről úgy tartják, hogy kapcsolatban álltak az al-Kaida terrorszervezettel. Az összecsapásban a biztonsági erők egy tagja is meghalt. Medzsatit Marokkóban is nagy erőkkel keresték tavaly március 11. óta.

Spanyolországban a héten helyezték szabadlábra a madridi terrortámadások kilenc gyanúsítottját, mivel fogvatartásukhoz nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték. Fegyveres csoporttal való együttműködés címén továbbra is gyanúsítottak maradnak és hetente jelentkezniük kell a bíróságnál.

A tavaly március 11-én elkövetett merényletekben 191 ember halt meg, mintegy kétezren megsebesültek. A rendőrség eddig 89 gyanúsítottat fogott el, közülük 55-en vizsgálati fogságban vagy megfigyelés alatt vannak, egy esetben született ítélet.