Kína és Japán egymást vádolja

Vágólapra másolva!
Vandalizmusba torkollott szombaton Pekingben az egyetemi hallgatók vezetésével tartott japánellenes tömegdemonstráció. A japán zászlókat égető tömeg bedobálta az útjába került japán tulajdonú üzletek, majd a japán nagykövetség ablakait. A tüntetők a szigetország iskoláiban nemrég bevezetett, a japán hadsereg II. világháborús atrocitásait elkendőző történelemtankönyvek és Japán esetleges ENSZ BT-beli tagsága ellen tiltakoztak. Japán bocsánatkérést vár az atrocitások miatt, a kínai kormány azonban nem kér elnézést.
Vágólapra másolva!

Szombaton Peking központjában japánellenes tüntetést tartottak. A több ezer diák japán üzleteket támadott meg, kövekkel és üvegekkel betörték a pekingi japán nagykövetség és a nagyköveti rezidencia, továbbá a Bank of Tokio pekingi fiókjának az ablakait. A tiltakozás közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a japán iskolákban nemrégiben olyan új történelemkönyveket vezettek be, amelyekben nem szerepelnek a japán megszállók által a múlt század harmincas-negyvenes éveiben Kínában elkövetett kegyetlenségek. A megmozdulás résztvevői követelték, hogy a kínai kormány akadályozza meg, hogy Japán bekerülhessen az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közé. Az eseményeknek egy órával az atrocitások kirobbanása után a kínai rendőrség közbelépése vetett véget.

Vasárnap újabb megmozdulások zajlottak Kínában, ezúttal vidéken. A déli Senszhienben mintegy tízezer ember vonult a japán tulajdonban lévő Jasco áruházhoz, a japán áruk bojkottjára felszólító jelszavakat skandálva. Többen közülük műanyag ásványvizes palackokkal dobálták meg az üzletet. A szintén dél-kínai Gungzhou kantonban hírügynökségi tudósítások szerint 2-3 ezer ember indult a városban működő japán főkonzulátus felé, és menet közben kövekkel dobálta meg az útjába kerülő japán éttermeket és a japán márkájú autókat. A menetet kísérő több mint ezer rendőr akadályozta meg, hogy a tömeg a főkonzulátus közelébe jusson.

Vasárnap a japán külügyminiszter, Macsimura Nobukata közölte: Tokió hivatalos bocsánatkérést vár el a pekingi kormányzattól, követeli a japán állampolgárok és érdekeltségek védelmét, továbbá a tüntetők által okozott kár megtérítését.

A kínai külügyminisztérium vasárnap kiadott közleményében azonban nem marasztalta el a tüntetőket, és világossá tette, hogy a kínai kormány egyetért a demonstrálók követeléseivel. A kínai külügyminiszter, Qin Gang szerint a jelenlegi helyzetért nem Kínát terheli a felelősség - idézte őt a Xinhua központi kínai hírügynökség.

Az International Herald Tribune emlékeztet rá, hogy a kínai társadalomban mély gyökerei vannak a japánellenességnek. A kínai társadalom túlnyomó többsége szerint Japán nem bűnhődött meg a II. világháború alatt a kínai lakosság ellen elkövetett bűneiért.

Li Jiangcsuan, a tüntetésben részt vett pekingi hallgató szerint: "a mi generációnk hisz benne, hogy Kínának ki kell állnia a jogaiért, és nem szabad, hogy engedjen ebből az álláspontjából. Japánnak abba kell hagynia a hazudozást, és el kell mondania az igazat".

A japán kormány történelemhamisítással és xenofóbia szításával vádolja Kínát, Tokió több alkalommal is nemtetszését fejezte ki a kínai fegyverkezés utóbbi időben felgyorsult üteme miatt, ami szerinte "szükségtelen egy a szomszédállamokkal baráti viszonyra törekedő országnak".

A kínai-japán kapcsolatok a két hatalom közötti rivalizálás miatt megromlottak az utóbbi néhány hónapban. 2005 februárjában Japán az Egyesült Államok távol-keleti stratégiai partnereként kijelentette, hogy kész megvédeni Tajvant, amennyiben Kína megkísérelné megtámadni a szigetet. Azután az elmúlt néhány hétben Kína és Japán kölcsönösen is megerősítették a kelet-kínai tengeren lévő kis szigetek és a tengerfenéken található gázlelőhelyek iránti igényüket. Megfigyelők szerint a kínai kormányzat számára a végső érvet a Japánt az ENSZ BT állandó tagjává minősítő javaslat szolgáltatta a szombati tüntetések engedélyezésére.

A szombati pekingi tüntetést is részben felülről szervezhették, erre utal az is, hogy a kommunista ország vezetői szinte soha nem adnak engedélyt tüntetőknek, hogy a kínai főváros utcáin demonstráljanak. Ha mégis sor kerül tüntetésre, a kínai kormány ellenőrizte média ezt rendszerint elhallgatja, most viszont beszámoltak az eseményekről - írta a CNN.

A BBC szerint a japán külügyminiszter, Macsimura Nobutaka rövidesen Kínába látogat, hogy tárgyaljanak a térség két vezető állama közötti kétoldalú és nemzetközi kérdésekről.

A szombati japánellenes megmozdulás volt a legnagyobb tüntetés a kínai fővárosban 1999 óta. Akkor - a Jugoszlávia elleni NATO-bombázások idején - a tüntetők megostromolták a pekingi amerikai nagykövetséget tiltakozásul amiatt, hogy találat érte Kína belgrádi nagykövetségét.