Drasztikus népességfogyást jósolnak 2050-re az EU-ban

2005.04.12. 13:15
Forrás: [origo]

A szakemberek mindig a szülőképes nők számához viszonyítják az adatokat. E szerint 2003-ban Magyarországon minden szülőképes nőre jutott 1,28 gyerek, vagyis 100 nő szült 128 csecsemőt. "A népesség egyszerű reprodukciójához (vagyis hogy a népesség száma ne változzon) 100 nőre 210 gyerek kellene" - mondta az [origo]-nak korábban Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főtanácsadója. Ez a szám úgy jön ki, hogy a csecsemők között kicsit több a fiú, a reprodukciót viszont a nőkre számolják. 2003-ban tehát 40 százalékkal született kevesebb gyermek a kívánatosnál (összehasonlításképp: a ´70-es években kétszer annyi gyermek született, mint 2003-ban), 2004-ben pedig még ennél is rosszabb volt a helyzet, bár végül a szakemberek félelmei nem igazolódtak be, és nem értünk el negatív rekordot. "Amikor pedig ez a nemzedék 10-20 év múlva szülőképes korú lesz, és a szülési kedv nem nő, további népességfogyásra kell számítani" - mondta Kamarás. Mindez azért jelent problémát, mert öregszik a társadalom, az egyre kevesebb fiatalnak egyre több idős embert kell eltartania.

 

A jelenleg szülőképes generáció nagy létszámú, viszont a 20-30 éves nők több mint 30 százaléka hajadon és 30 százalékuk gyermektelen. A 10 évvel idősebbeknek már a 90 százaléka házas és 15 százaléka gyermektelen. (A ´70-es években még csak a nők 3-4 százaléka maradt hajadon.) "Nehéz elképzelni, hogy a most szülőképes nők behozzák a hátrányt, miközben egyre későbbi időpontra tolódik a házasságkötés és a családalapítás" - vélte a szakember, példaként említve, hogy néhány év alatt a 20-as évek elejéről a 20-as évek végére tolódott a házasságkötés a fiataloknál.

 

"Az okok pozitívak, de mégis negatív következményekkel jártak" - mondta Kamarás. A mai fiatalok ugyanis tovább tanulnak, ráadásul a nők ma már iskolázottabbak a férfiaknál. Ez voltaképp jó, és ezért ezen nem is kellene a szakember szerint változtatni, viszont demográfiailag ez azzal jár, hogy egyre később szülnek a nők, és emiatt egyre kevesebb gyermeket vállalnak. A vágy ugyanakkor még ma is él a fiatalokban, hogy legalább két gyermeket szeretnének, a valóságban azonban ez már nemigen jön össze.

 

Mindezek miatt egyre nő a gyermektelenek száma, és jellemzően inkább egy és nem két gyermeket vállalnak a párok (a kétgyermekes családok száma csökken a leginkább, míg korábban ez volt a legjellemzőbb). Van ugyanakkor egy társadalmi csoport, amelyik tudatosan vállal három vagy több gyermeket, ám a statisztikát ezzel nem tudják javítani - állította a szakember.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK