Brazil parasztok elfoglalták a pénzügyminisztériumot

Vágólapra másolva!
Föld nélküli brazil parasztok százai csütörtökön megszállták a latin-amerikai ország pénzügyminisztériumát, tiltakozásul a szegények termőföldhöz juttatására szánt állami támogatások megnyirbálása ellen.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi tárca épületét a Földnélküliek Felszabadító Mozgalma nevű szervezet emberei foglalták el. A csoport egyik vezetője szerint 800 tagjuk szállta meg a nyolcemeletes épületet. A katonai rendészet egyik őrnagya 500-ra becsülte az épületfoglalók számát, hozzátéve, hogy a helyszínre várják a rohamrendőrséget.

A Földnélküliek Felszabadító Mozgalma azon számos brazíliai szervezet egyike, amely a termőföldek újrafelosztásáért küzd. A dél-amerikai országot a világon a legnagyobbak közé tartozó társadalmi egyenlőtlenségek jellemzik.

A brazil kormány idén 45 százalékkal, 760 millió dollár értékűre csökkentette a földreformra szánt költségvetési keretet - a termőföld újrafelosztásáért küzdő legnagyobb szervezet, a Földnélküli Munkások Mozgalmának adatai szerint. A csütörtöki épületfoglalók e keret helyreállítását követelik.

Brazíliában mintegy 4,6 millió föld nélküli szegény család vár arra, hogy termőföldet kapjon.