Újabb két robbantás Bagdadban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Két nagy erejű pokolgép robbant pénteken Bagdadban. Legalább egy halálos áldozata és több sérültje van a két merényletnek. Az elsőt amerikai katonai gépjárművek konvoja ellen követték el a főváros nyugati Manszúr körzetében. Szemtanúk szerint több emberi test, illetve leszakított emberi testrész hevert az utcán a robbanás után - feltehetőleg iraki civileké. Számos gépkocsi kiégett a környéken a gépkocsiba rejtett pokolgép detonációja nyomán. Eddig négy sérültet szállítottak be egy helyi kórházba a merénylet helyszínéről.

A második robbantás célpontja az iraki nemzeti gárda egy osztaga volt a főváros keleti részén. E merényletnek egy ember - iraki civil - esett halálos áldozatául, hárman pedig megsérültek. További részletek nem ismeretesek, nem tudni, hogy amerikai katonák és/vagy iraki nemzeti gárdisták vannak-e a sérültek között. Ismeretlen az elkövetők kiléte is.