Lelőttek egy iraki rendőrtábornokot Moszulban

Vágólapra másolva!
Felkelők támadásában életét vesztette Júnisz Mohammed Szulaimán iraki tábornok, a moszuli rendőrség szóvivője - jelentette be hétfőn az amerikai hadsereg.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint négy hét leforgása alatt már a negyedik magas rangú tisztségviselőt gyilkolták meg a moszuli székhelyű Ninive tartományban. A rendőrtábornokot vasárnap lőtték le támadói.

Az iraki-amerikai koordinációs központ aknamentesítő alakulatának egyik hadnagyát április 11-én ölték meg sofőrjével együtt. A tartományi tanács egyik tagjával egy nappal korábban végeztek, míg a tartomány korrupcióellenes szolgálatának tábornoki rangú vezetőjét március 20-án lőtték le ugyancsak Moszulban, az iraki fővárostól 370 kilométerre északra.

Az amerikai hadsereg egy másik közleményben bejelentette, hogy iraki rendőri erőknek hétfőn sikerült visszaverniük egy támadást, amelyet moszuli őrhelyük ellen indítottak lázadók. A közlemény szerint a nemzetközi erők egy Tell-Áfárban végrehajtott akció során őrizetbe vettek 18 személyt, akiknek gyaníthatóan közük volt támadásokhoz. A település Moszultól 80 kilométerre nyugatra fekszik.