Nőtt az iráni utasszállító baleset áldozatai száma

Vágólapra másolva!
Legkevesebb két felnőtt vesztette életét és egy gyermek eltűnt a Saha iráni légitársaság utasszállító repülőgépének balesete következtében - közölték csütörtökön teheráni repülőtéri források. A gép még szerda este túlcsúszott a leszállópályán, és egy folyóban állt meg landolás közben a teheráni repülőtér szélén.
Vágólapra másolva!

Az iráni állami televízió közlése szerint több mint nyolcvan személyt kórházba szállítottak. A sérültek túlnyomó többségét azóta már hazaengedték. A beszámolók szerint a Boeing 707-es típusú repülőnek nem nyílt ki a futóműve, s a kemény landolás következtében - a gép orr-része és szárnya a betonpályának ütközött - a repülőgép lángokba borult. Más jelentések szerint a gép egyik kereke kidurrant földet éréskor, majd az egyik hajtómű kigyulladt, és lángba borította a géptest farokrészét.

A szerencsétlenül járt gép

A pilóták nem tudták megállítani a repülőt a leszállópálya végéig, ahol egy folyó húzódik. A repülő belecsúszott a folyóba, s a géptörzs egy része belemerült a vízbe. A helyzetet súlyosbította, hogy a vészkijáratoknál nem nyíltak ki a csúszdák, így a menekülő utasok kénytelen voltak beleugrani a folyóba.

A repülőgép 157 utassal, köztük nyolc gyermekkel és 16 főnyi személyzettel a fedélzetén a Perzsa-öbölben fekvő Kis üdülőszigetéről érkezett a fővárosba.

AZ IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint egy négyéves kisfiú a közeli folyóba zuhant, s azóta nyoma veszett. Életben maradásához a hatóságok kevés reményt fűznek. Ugyancsak a hatóságok közölték, hogy megtalálták a gép úgynevezett fekete dobozát, ami segíthet a katasztrófa okainak tisztázásában.