Elhunyt Ezer Weizman

Vágólapra másolva!
Vasárnap 81 éves korában elhunyt Ezer Weizman, volt izraeli államfő. Weizman 1993-2000 között volt Izrael elnöke. Posztjáról egy vesztegetési botrány miatt kényszerült távozni.
Vágólapra másolva!

Elhunyt Ezer Weizman volt izraeli elnök vasárnap. Az egykori államfőt 81 éves korában Tel-Aviv közeli otthonában érte a halál - jelentették be Jeruzsálemben. Az idős politikus egészségi állapota két hete kezdett rosszabbodni, és a haifai Rambam kórházban az intenzív osztályon ápolták.

Weizman 1993-tól 2000-ig volt Izrael államfője. Előzőleg, az 1970-es években védelmi miniszterként jelentős szerepe volt abban, hogy 1978-ban létrejött az egyiptomi-izraeli békeszerződés. Weizman Izrael Állam hetedik elnöke volt. Öt éve egy megvesztegetési ügy miatt kényszerült lemondásra. Elnökként bírálatok érték, mert egyesek úgy vélték, hogy az egyébként ceremoniális jellegűnek tartott izraeli államfői poszton túlzottan igyekezett politikai befolyását latba vetni.

Tel-Avivban született 1924-ben egy olyan arisztokrata zsidó családban, amely már nem külföldről vándorolt be. Simon Peresz méltató nyilatkozatában kiemelte, hogy Weizman civilként is olyan bátran harcolt a béke eléréséért, mint annak idején a hadsereg és a légierő kötelékében. Weizman halálhírét az izraeli rádiók és televíziók adásukat megszakítva jelentették be.