Rendőröket gyaláztak a berliniek

Vágólapra másolva!
Rendzavarás volt szombaton késő éjjel Berlin Friedrichshain nevű negyedében. Harminc randalírozót vett őrizetbe a rendőrség, akik üvegeket, meggyújtott ruhadarabokat és gerendákat dobáltak.
Vágólapra másolva!

A körülbelül ezer fővel kivonuló rendőrség legalább harminc randalírozót vett őrizetbe a kelet-berlini városnegyedben, miután az anarchiára hajló fiatalok nem hagyták abba az üvegdobálást, s összehordott ruhadarabokat és gerendákat is meggyújtottak.

A rendzavarásra a Walpurgis-éj, a tavaszünnep szolgáltatott ürügyet. A rendőrség viszonylag elégedett volt, mert az előző években erőszakosabb rendbontásokat volt kénytelen megfékezni. A környéken a parkolást eleve megtiltották, nehogy autókat is felgyújtsanak.

Berlinben 1987 óta "szokás" a május elsejei rendbontás, de az egy nappal korábbi Walpurgis-éj is alkalmat kínál a rendőrgyalázásra. Az idén Berlinen kívül Lipcsére is figyelnek, a szászországi nagyvárosban szélsőjobboldaliak és ellentüntetők összecsapására számítanak.