Irán ragaszkodik az urándúsításhoz

Vágólapra másolva!
Irán ragaszkodik ahhoz az a jogához, hogy uránt dúsíthasson a nukleáris energia békés célú felhasználásához. Ezt Kamal Harazi, az ország külügyminisztere szögezte le kedden az ENSZ-székhelyén az atomsorompó-szerződés (NPT) érvényesülését áttekintő egyhónapos New York-i értekezlet második napján.
Vágólapra másolva!

A miniszter felszólalásában hangsúlyozta, hogy országa kész megadni minden garanciát arra, hogy programja békés célokat követ, de hosszabb távon nem hajlandó eltűrni semmiféle megkülönböztetést az atomenergia békés felhasználásában, és ragaszkodik minden legális technológiai eljáráshoz.

A Egyesült Államok szerint Irán csak azzal garantálhatná, hogy nincsenek atomfegyverkezési ambíciói, ha egyszer és mindenkorra lemondana az urándúsításról, amelyet Teherán a nukleáris programját övező vitában tavaly novemberben átmenetileg felfüggesztett.

Stephen Rademaker fegyverzetellenőrzési ügyekben illetékes külügyi államtitkár hétfőn a tanácskozáson azt hangsúlyozta, hogy Irán csaknem két évtizeden át titkos nukleáris fegyverprogramon munkálkodott, megsértette az atomsorompó-szerződést, ezért eljátszotta a nemzetközi közösség bizalmát.

Joschka Fischer német külügyminiszter hétfőn arra figyelmeztette Teheránt, hogy az urándúsítás felújítása azoknak a tárgyalásoknak a végét jelentené, amelyeken Németország, Nagy-Britannia és Franciaország arra próbálja rávenni Iránt, hogy kereskedelmi-gazdasági előnyökért cserébe adja fel mondjon le az urándúsításról. Jelezte, hogy az Európai Unió ebben az esetben támogatni fogja az Egyesült Államokat a Nemzetköz Atomenergia-ügynökség (NAÜ) júniusi bécsi tanácskozásán abban, hogy Irán ügyét utalják az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé.

Harazi kedden hangsúlyozta, hogy az urándúsítási program felszámolása nem jelentene objektív garanciát Teherán szándékaira nézve, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség viszont beható ellenőrző tevékenységével biztosítékot nyújthatna a nemzetközi közösségnek arra, hogy Irán atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál. Aláhúzta, hogy Irán kész alávetni magát a NAÜ ellenőrzésének, nem úgy, mint Izrael, amely erre nem hajlandó és nem is csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez, mégis akadálytalanul beszerezhet nukleáris technológiát.

Harazi felrótta az Egyesült Államoknak, hogy miközben Iránt vádolja, nem teljesíti az atomsorompó-szerződésben előírt kötelezettségét nukleáris fegyvereinek a felszámolására. Az iráni külügyminiszter hétfőn este New Yorkban találkozott Mohamed el-Baradei NAÜ-főigazgatóval és Joschka Fischer német külügyminiszterrel.

Az értekezleten az Egyesült Államok Iránra és Észak-Koreára fekteti a hangsúlyt, míg az atomfegyverrel nem rendelkező országok többsége a nukleáris leszerelés ügyét helyezi előtérbe.

Az 1970-ben hatályba lépett szerződésről ötévenként rendeznek tanácskozást.