Letette az esküt az új iraki kormány

Vágólapra másolva!
Ünnepélyes keretek között letette a hivatali esküt kedden Bagdadban a síita Ibrahím al-Dzsaafari iraki miniszterelnök kormánya, amely a több mint ötven év óta első demokratikus választások eredményeként jött létre.
Vágólapra másolva!

Az eskü során felolvasott kormánylista tanúsága szerint hét posztnak nincs még állandó birtokosa: a szunnitáknak ígért védelmi és emberjogi, a várhatóan síitáknak jutó olajipari és villamosenergia-ügyi, valamint a kurdoknak ígért ipar- és bányaügyi tárcának, továbbá kinevezésre vár még két miniszterelnök-helyettes a már kinevezett kettő mellé.

A főváros erősen védett zöld zónájának egy konferenciatermében lezajlott ceremónia a tervezettnél több mint egy órával később, helyi idő szerint negyed hét körül kezdődött Korán-idézetek felolvasásával.

"Esküszöm Istenre, hogy megőrzöm Irak függetlenségét, szuverenitását, megvédem népének érdekeit, területi épségét, vizeit és természeti erőforrásait, tiszteletben tartom a törvényeket őszintén és pártatlanul" - mondta Dzsaafari az esküt, jobb kezével a Koránon. Utána a kormány többi tagja következett.

Az ünnepélyes ceremónia végén a kurd Dzsalal Talabani államfő "történelmi napról" beszélt, amelyen megszületett az első demokratikusan választott iraki kormány. "Minden jót kívánok a mi új, egységes, szövetségi és független Irakunknak, s (a kormány) biztosan számíthat az államelnökség legteljesebb támogatására" - fűzte hozzá. A parlament elnöke, a szunnita Hádzsem al-Haszani azt emelte ki, hogy "az ország nehéz időszakon megy keresztül, és eltökélt abban, hogy a romokból talpra állva felépít egy szilárd államot".

A beiktatást követő sajtóértekezleten Dzsaafari kormányfő arról beszélt, hogy a védelmi miniszter személyét a szunniták közötti viták miatt nem sikerült még megtalálni. "Nézeteltérések vannak szunnita arab testvéreink között, és jobbnak láttuk, ha nem sietjük el a dolgot, hogy a döntéssel végül elégedettek legyenek az irakiak, különösen pedig a szunniták" - fogalmazott a miniszterelnök. "Több javaslatot is megvizsgáltunk, és úgy gondolom, (a szunniták) két-három napon belül meghozzák döntésüket" arról, ki lesz a védelmi miniszter - tette hozzá.