Az osztrák papok eltörölnék a cölibátust

Vágólapra másolva!
Az osztrák papok között nagyobb a katolikus egyház megreformálásának az igénye, mint a lakosság egészének a körében - derült ki a salzburgi GMK intézet felméréséből, amelynek eredményeit szerdán hozták nyilvánosságra. A felmérést máris vitatja az egyház.
Vágólapra másolva!

A megkérdezett osztrák papok 78 százaléka, míg az "egyszerű állampolgárok" 66 százaléka tartja szükségesnek az egyház reformját. A tisztelendők 74 százaléka a cölibátus eltörlése mellett foglalt állást, azaz támogatná, hogy a katolikus egyház felszenteltjei is házasodhassanak.

A papoknak 78, az állampolgároknak pedig a 79 százaléka véli úgy, hogy át kellene gondolni a válások elutasításával kapcsolatos egyházi álláspontot. A papok 79 százaléka ezenkívül támogatná a világiak nagyobb beleszólási jogát is az egyházi ügyekbe, 60 százalékuk pedig megfontolásra érdemesnek tartja annak kérdését is, hogy a papi hivatást a nők számára is lehetővé tegyék. A fogamzásgátlással kapcsolatban az osztrák papok 64 százaléka véli úgy, hogy át kellene gondolni az egyház álláspontját, míg a homoszexualitással kapcsolatban 58 százalék van ezen a véleményen. A művi terhességmegszakítás elutasításával kapcsolatos egyházi álláspontot csak minden harmadik tisztelendő támogatja.

A GMK közölte, hogy a felmérés első részében, márciusban 366 római katolikus tisztelendőt kérdezett meg telefonon, míg áprilisban 401 állampolgár véleményét tudakolta ugyanebben a témakörben és ugyancsak telefonon. Az intézet szerint a statisztikai adatok hibahatára plusz-mínusz 5 százalék.

Komoly kétségeit hangoztatta a felmérés eredményeivel kapcsolatban az osztrák katolikus egyház képviselője. Erich Leitenberger, a bécsi egyházmegye sajtószóvivője szerdai állásfoglalásában értésre adta, hogy nem hisz a telefonos felmérés eredményeinek. Emlékeztetett arra, hogy az osztrák lelkipásztorok 61 százaléka alapvetően pozitívan nyilatkozott a cölibátusról annak a felmérésnek a keretében, amelyet Paul Zulehner, a lelkipásztorkodás bécsi teológusa készített a közelmúltban. Döntőnek nevezte, hogy a lelkipásztorkodás "cölibátussal vagy anélkül is magas fokú lemondást és az emberek szolgálata iránti készséget" követel.