Újabb amerikai katona bűnös fogolykínzásban

Vágólapra másolva!
Hétfőn bűnösnek talált egy újabb, az iraki rabkínzásokban résztvevő katonát az amerikai hadbíróság. A kínzásokról készült, az egész világot bejáró fényképeken meztelen foglyok gúlája előtt pózoló Sabrina Harman - foglyokkal való rossz bánásmód miatt - akár 5 és fél évet is kaphat.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Lynndie England korábban bűnösnek vallotta magát

Újabb amerikai katonát talált bűnösnek hétfőn egy amerikai hadbíróság az iraki Abu-Graib börtönben elkövetett kínzások miatt. A 27 éves Sabrina Harman is látható azokon a képeken, amelyek az iraki börtönben készültek. Az egyik ilyen felvételen a katonanő gúlába állított meztelen iraki foglyok előtt pózol.

A bíróság szerint ő volt az is, aki az egyik bekötött szemű rab ujjaira elektromos vezetéket kötött, majd egy ládára állította és azzal fenyegette meg, hogy elektromos csapás éri, ha leszáll onnan. Az erről készült fénykép is bejárta a világot 2004 tavaszán, amikor kitört a kínzásbotrány.

A dél-texasi Fort Hoodban lefolytatott perben a bíróság a hét vádpont közül egyben, a foglyokkal való rossz bánásmódban találta bűnösnek Sabrina Harmant. A korábban pizza-étteremben dolgozó katonanőt kedden akár 5 és fél év börtönre is ítélhetik.