Kongóban ismét felütötte a fejét az Ebola

Vágólapra másolva!
Ismét pusztít az Ebola-vírus a Kongói Köztársaságban. Május eleje óta kilenc ember halt meg az újból terjedő járvány miatt.
Vágólapra másolva!

Kongóban ismét felütötte a fejét az Ebola. Az ország egészségügyi hatóságai helyi idő szerint szerdán Brazzaville-ben bejelentették, hogy május eleje óta legkevesebb kilenc ember halt meg az újból terjedő járvány következtében. A megbetegedéseket, illetve a haláleseteket az ország északnyugati részén, a Gabonnal való határtérségben észlelték.

Az Ebola ma a világ egyik legveszélyesebb járványos megbetegedése. Az elmúlt években több afrikai országban pusztított, a közép-afrikai Kongóban tavaly több tucat ember halt meg a vírus okozta fertőzés következtében. Szakértők arra gyanakszanak, hogy a vírust fertőzött állatok terjesztik. Tünetei a magas láz, a véres hasmenés, a hányinger, továbbá az erős fejfájás. A vírus súlyos belső vérzéseket okoz, ami általában gyors halállal jár.