Az al-Kaida bejelentette egy amerikai pilóta kivégzését

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida terrorhálózat vasárnap bejelentette, hogy kivégzett egy - állítólag - foglyul ejtett amerikai pilótát. Az Irakba vezényelt amerikai haderő egyik szóvivője közölte, hogy nem tudnak arról, hogy az elmúlt 24 órában bármelyik repülőgépük is lezuhant volna, és egyetlen pilótájuk eltűnését sem jelentették. 
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Abu Muszab az-Zarkávi

Az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnya vasárnap bejelentette, hogy kivégzett egy - állítólag - foglyul ejtett amerikai pilótát, akinek a személyi okmányairól készült felvételt is közzétettek az interneten. A magát "az al-Kaida mezopotámiai szervezetének" nevező csoport az iraki lázadók nézeteinek helyt adó egyik internetes honlapon közleményben tudata: foglyul ejtett egy amerikai pilótát, akiről kiderült, hogy több mecsetet és a bagdadi Sheraton szállót is bombázta, amikor az amerikai vezetésű szövetségesek - 2003 tavaszán - megszállták Irakot. A férfit kihallgatása után kivégezték - derült ki a dokumentumból, amelynek hitelessége egyelőre nem volt ellenőrizhető.

A csoport a közlemény mellé felvételt is mellékelt az állítólagos áldozat személyi okmányairól; az iratokon Neenus Koshaba név szerepelt, bár semmi nem utalt arra, hogy a férfi valóban az amerikai légierő tagja lett volna. A közlemény nem részletezte azt sem, hogy mikor és milyen körülmények között fogták el el a pilótát, s a honlapon nem tettek közzé a pilóta halálát bizonyító fényképeket sem.

Az Irakba vezényelt amerikai haderő egyik szóvivője közölte: nem tudnak arról, hogy az elmúlt 24 órában bármelyik repülőgépük is lezuhant volna és egyetlen pilótájuk eltűnését sem jelentették.

A jordániai származású Abu Muszab az-Zarkávit tartják a számos véres merényletet és túszgyilkosságot végrehajtó iraki terroristahálózat vezetőjének. Zarkávi csoportja hónapok óta "az al-Kaida mezopotámiai szervezetének" nevezi magát, az Oszama bin Laden vezette nemzetközi terrorszervezetre utalva.