Százak tüntettek a romák ellen Szófiában

Vágólapra másolva!
Egy férfi agyonverése miatt vonultak a szófiai utcákra több százan szombaton. A bőrfejűekkel kiegészült tüntetők "Bulgáriát a bolgároknak" és "Vigyázat, cigányok, halálos veszély!" feliratú táblákkal vonultak fel.
Vágólapra másolva!

Több százan tüntettek szombaton Szófiában azért, mert egy romák és bolgárok közötti összetűzésben agyonvertek egy férfit. A bolgár főváros Zaharna fabrika nevű negyedében tartott tiltakozó megmozduláshoz bőrfejűek is csatlakoztak. A résztvevők nemzeti zászlót, valamint "Bulgáriát a bolgároknak" és "Vigyázat, cigányok, halálos veszély!" feliratú transzparenseket tartottak a kezükben. Sokan "Nem fogok szavazni" feliratú jelvényt viseltek, utalva a június 25-én esedékes parlamenti választásra.

A tüntetést az váltotta ki, hogy hétfőn agyonvertek egy 53 éves egyetemi tanárt, miután belekeveredett egy verekedésbe a főváros nyugati negyedében, amelynek lakosai arra panaszkodnak, hogy igen magas a bűncselekmények, így a lopások száma.

Georgi Szlavov polgármester, akit a tüntetők kifütyültek, megígérte, hogy "fokozott rendőri intézkedéseket" hoznak a negyedben. " Bűncselekmény történt, amelyből nem kell politikai ügyet csinálni. A bűnösöket meg kell büntetni" - mondta.