Pedofília miatt két és fél évet kapott a katari emír fia

Vágólapra másolva!
Prágában két és fél év börtönre ítélték a katari emír fiát, mivel a bíróság szerint kiskorú lányokkal közösült. A katari hatóságok kérték az emír fiának kiadatását, azonban a cseh bíróság ennek nem adott helyt, mondván, nincs biztosíték az ottani korrekt eljárásra.
Vágólapra másolva!

Két és fél éves szabadságvesztésre ítélte hétfőn egy prágai bíróság a katari uralkodóház egyik tagját, mert szerinte bizonyítást nyert, hogy a sejk a cseh fővárosban kiskorú lányokkal tartott fenn tiltott szexuális kapcsolatokat. A katari állam emírjének, Hamad bin Kalifa asz-Szani sejknek a 45 éves fiát, Hamid Szanit, aki a kilencvenes években utazási irodát nyitott Prágában, s azóta gyakran tartózkodott hosszabb ideig a cseh fővárosban, egyúttal a bíróság meghatározatlan időre kiutasította a Cseh Köztársaságból. A Vecerník Praha című lap szerint Hamid Szaninak hazájában három felesége van. Három cseh kerítőnő, akik Hamid Szaninak a lányokat "szállították", rövidebb feltételes szabadságvesztést kapott.

Hamid Szani kiadását az elmúlt hónapokban a katari hatóságok ismételten kérték Prágától, s a cseh igazságügyi tárca a kérésnek hajlandó is lett volna eleget tenni. A prágai bíróság azonban ezzel nem értett egyet, s Hamid Szanit nem adta ki. A bíróság álláspontját azzal indokolta, hogy Hamid Szani ügyének korrekt katari bírósági megtárgyalása nincs biztosítva. Az igazságügyi tárca és a bíróság között ez ügyben kirobbant vitában a fellebbviteli bíróság nem adott igazat a miniszternek. Várható, hogy a jogvitát végül is az alkotmánybíróság fogja eldönteni. Maga Hamid Szani állítólag 20 millió koronát ajánlott fel korábban kaucióként feltételes szabadlábra helyezéséért.

A tiltott szexuális kapcsolatokat ápoló gazdag arabot egy fiatal lány szülei adták rendőrkézre. A hatóságok ezt követően megfigyelés alá vonták a sejk Moldva-parti luxus lakosztályát, s kihallgatták a ház lakóit is, majd az így megszerzett bizonyítékok alapján letartóztatták a katari sejket, illetve két prágai segítőjét. "A házkutatáskor számos pedofíliára utaló bizonyítékot találtunk, s a kezünkbe került egy több száz női nevet tartalmazó lista is" - közölte korábban a rendőrség szóvivője.