[origo] nagyvilág>
A hollandok elutasították az EU-alkotmányt
MTI|2005. 06. 01., 21:16|Utolsó módosítás:2005. 06. 02., 8:56|A holland szavazópolgárok - hasonlóan a franciákhoz - fölényes többséggel nemet mondtak az Európai Unió alkotmányára a szerdai népszavazáson.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A nem hivatalos végeredmény szerint az Európai Unió alkotmányos szerződéséről szerdán Hollandiában rendezett népszavazáson a lakosság 61,6 százaléka utasította el a dokumentumot. Az igennel szavazók aránya ennek megfelelően 38,4 százalékos volt. A "nem" győzelme így is jóval magasabbra tehető a referendum előtt becsült 55-60 százaléknál.
A mintegy 12 millió szavazásra jogosult állampolgár 62,8 százaléka vett részt a voksoláson, ami jócskán meghaladja az előzetesen csupán 30-50 százalék körülire jósolt jelenléti arányt.
A népszavazási elutasítást követően a parlament egészen bizonyosan visszalép a szerződés ratifikálásától, amely azonban elengedhetetlen lenne az alkotmány életbe lépéséhez. A kormány lemondása ugyanakkor nem várható, jóllehet a negatív eredmény egyik oka Jan Peter Balkenende miniszterelnök kabinetjének népszerűtlensége volt. Még az uniós ügyekért felelős miniszter, Atzo Nicolai is elutasította a lemondást szerda este.
Bernard Bot külügyminiszter késő esti nyilatkozatában igazat adott azoknak, akik szerint az alkotmány kudarcának az is oka, hogy az EU többéves lemaradásban van az uniós történések elmagyarázásával az állampolgároknak. Lehetségesnek tartotta ugyanakkor, hogy újra összeül egy, az alkotmányozó konventhez hasonló testület egy új szerződés összeállításához.
Hollandia Franciaország után az Európai Unió második tagországa (ráadásul mindketten alapító tagok), amely elveti az alkotmányt. A francia lakosság vasárnap mondott nemet a szerződésre, amely pedig védelmezői szerint nagyobb munkahely-garanciát, fokozottabb biztonságot, az emberek számára több beleszólást az uniós történésekbe és az uniós intézményrendszer gördülékenyebb működését hozta volna magával.
A kétországos elutasítás jócskán megnehezíti a tavaly aláírt alkotmány 2007-re tervezett bevezetését, és felveti a lehetőségét, hogy a szerződést végérvényesen félreteszik, legfeljebb egy-két elemét emelik majd vissza egy új egyezmény keretében. A nehéz helyzetet az EU-tagországok állam- és kormányfői alig két hét múlva Brüsszelben rendezendő találkozójukon is megvitatják.
A nemmel szavazók minden bizonnyal Hollandiában is a kormánnyal szembeni ellenszenvüket, illetve bizonyos, az unióval kapcsolatos, de az alkotmánytól független aggályukat (az euró bevezetése utáni árdrágulást, az uniós költségvetéshez való magas holland hozzájárulást, a gyors EU-bővítést, Törökország felvételét) fejezték ki voksukkal. Franciaországban ugyancsak inkább belpolitikai okokra vezethető vissza az uniós szerződés elutasítása.
Hollandia történetében az első átfogó népszavazásról volt szó. Utoljára 1797-ben, az akkor francia megszállás alatt Batáviai Köztársaság néven működő bábállamban szólították szavazásra a népet. A voksolóknak most arra a kérdésre kellett választ adniuk: "Mellette vagy ellene van-e Ön annak, hogy Hollandia megerősítse az európai alaptörvényről szóló szerződést?"
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Lázadások kezdődnek az európai megszorítások ellen?
Egész Európa számára komoly következményekkel járhat a francia elnökválasztás, amelyet a németek által erőltetett megszorítási politikát ellenző Francois Hollande nyert ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?