Az ENSZ ellenőrzi a teljes szíriai kivonulást Libanonból

Vágólapra másolva!
Kofi Annan ENSZ-főtitkár visszaküldi a világszervezet ellenőrző csoportját Libanonba annak kivizsgálására, hogy szíriai hírszerző tisztek továbbra is tevékenykednek-e a közel-keleti országban, ahonnan egy ENSZ-határozat értelmében már ki kellett vonni őket - közölték pénteken diplomáciai forrásokból.
Vágólapra másolva!

Fred Eckhard, Annan szóvivője a világszervezet New York-i székhelyén újságíróknak elmondta: a főtitkár a Biztonsági Tanács (BT) tagállamainak ENSZ-nagyköveteivel elköltött ebéden tájékoztatta a diplomatákat arról a döntéséről, hogy visszaküldi Libanonba az ellenőrző csoportot. A főtitkár a csoport utazásának időpontját még nem határozta meg. Anne Patterson, az Egyesült Államok megbízott ENSZ-nagykövete szintén közölte, hogy Annan visszaküldi az ellenőröket Libanonba.

A világszervezet ellenőrző csoportja május 23-i jelentésében arról tájékoztatta Annant, hogy Szíria összes katonáját kivonta a szomszédos Libanonból, mindazonáltal nincs mód annak ellenőrzésére, hogy szíriai hírszerző tisztek maradtak-e Libanonban. Franciaország és az Egyesült Államok azóta már szorgalmazta az ellenőrök visszaküldését, amit Annan azonban vonakodott elrendelni, attól tartva hogy a csoport éppúgy nem tudna meggyőző megállapításra jutni, mint az előző esetben.

Annan döntésével párhuzamosan George Bush amerikai elnök pénteken újfent felszólította Damaszkuszt, hogy tisztázza azoknak az értesüléseknek a valóságtartalmát, amelyek szerint szíriai hírszerők továbbra is tevékenykednek Libanonban, ami megfélemlítő légkört teremt a többlépcsős parlamenti választásokat tartó országban. Mahdi Dahlalláh szíriai tájékoztatási miniszter Damaszkuszban cáfolta az említett értesüléseket, Bush elnök szavait pedig hamisnak és elfogultnak nevezte.

Az ENSZ BT tavaly szeptember 2-i határozatában szólította fel Szíriát, hogy vonja ki összes katonáját és hírszerzőjét a szomszédos arab országból, de Damaszkusz csak Rafik Haríri Szíria-ellenes libanoni politikus, volt kormányfő február 14-i meggyilkolása után, nemzetközi nyomásra kezdte el komolyan a kivonulást, 29 évi katonai jelenlét lezárásaként. Az utolsó szíriai katona április 26-án hagyta el Libanont.