87 gyereket ölt meg az ár Kínában

Vágólapra másolva!
Kilencvenegy ember halt meg Északkelet-Kína egyik kisvárosában, ahol a heves esőzés okozta, hegyekből lezúduló ár elöntött egy iskolát. Az áldozatok közül 87 az iskola diákja, 4 pedig felnőtt.
Vágólapra másolva!

A katasztrófa még pénteken történt Hejlungcsiang (Heilongjiang) tartomány Salan (Shalan) nevű kisvárosában, ám csak most jelentette be a pekingi kormány. Az áldozatok közül 87 a helyi általános iskola tanulója, 4 pedig felnőtt. A közlemény szerint 25 embert kórházban ápolnak.

A heves esőzés okozta, hegyekből lezúduló ár elöntötte a falusi iskolát, majd a hatalmas hullámok végigsöpörtek az intézmény udvarán. A gyerekeknek esélyük sem volt a menekülésre.

Az iskolában 352 diák - 6 és 14 év közöttiek -, valamint 31 tanár tartózkodott, amikor az áradat az épületre zúdult.

Kínában az utóbbi hetekben nem ez az első dráma, amit a heves esőzés okoz. Májusban - az esős időszak első hónapjában - legalább 250 ember halt meg az áradásokban.