Nem szenvedett a meghalni hagyott asszony

Vágólapra másolva!
Haláláért küzdő férje érvelését támasztotta alá Terri Schiavo boncolása. A 15 éve éber kómában lévő nő március 31-én vesztette életét, közel két héttel azután, hogy leállították mesterséges táplálását. Kiderült, a nő agya drámaian visszafejlődött a kóma alatt: tömege alig fele volt egy egészséges agynak. A boncolás szerint a nő nem szenvedett, miközben végzetesen kiszáradt.
Vágólapra másolva!

Nem szenvedett az az agysérült nő, akit a közelmúltban hagytak meghalni Floridában, az Egyesült Államokban - állapította meg a boncolás. A 15 éve éber kómában lévő Terri Schiavo március 31-én vesztette életét, néhány nappal azt követően, hogy hét éves jogi procedúra után férje elérte, hogy eltávolítsák belőle azt a csövet, amin keresztül mesterségesen táplálták.

A nő még 1990-ben szenvedett súlyos agykárosodást, egy szívroham következtében. Holtteste felboncolása során kiderült, hogy halálát kiszáradás okozta.

A vizsgálatot végző Jon Thogmartin floridai kórboncnok szerint nem találtak arra utaló jelet, hogy a magatehetetlen asszony szenvedett volna lassú haldoklása alatt. A nő szülei ugyanis ezzel érveltek életben tartása mellett, illetve azt is hangoztatták, hogy lehet még esély állapota javulására. A vizsgálat azonban ezt a feltételezést is megdöntötte. A kórboncnokkal együtt dolgozó neuropatológus szerint ugyanis a nő agya nagy mértékben károsodott, és alig nyomott 615 grammot, ami egy hasonló korú egészséges nő agyának kevesebb mint a fele.

Schiavo agysérülése "visszafordíthatatlan volt, semmilyen minőségű és mennyiségű kezelés nem lett volna képes visszafordítani az idegsejtek ilyen mértékű pusztulását" - közölte Thogmartin. A szakember szerint főképp az agy látásközpontja károsodott. A kórboncok ugyanakkor közölte azt is, hogy mesterséges táplálásának folytatása esetén Terri Schiavo feltehetően még egy évtizedig élhetett volna, ha elkerüli a tüdőgyulladás vagy egy altesti fertőzés.

Terri Schiavo szüleinek ügyvédje szerint az utóbbi megállapítás bizonyítja, hogy nem volt a halál szélén a nő. Az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy a boncolás nem tisztázta annak a 70 percnek a jelentőségét, ami eltelt az asszony 1990-es összeesése és aközött, hogy férje Michael Schiavo értesítette a mentőket. A nő ugyanis hajnali fél ötkor vesztette el eszméletét, de férje csupán húsz perccel hat előtt hívta a 911-et - állítja az ügyvéd. Michael Schiavo ügyvédje szerint ugyanakkor a férfi a nő összeesése után azonnal értesítette a mentőket.

Terri férje először 1998-ben adott be keresetet a táplálás felfüggesztésére, ennek nyomán 2003-ban a floridai törvényhozás fogadott el egy olyan törvényt, amelyben lehetővé tették, hogy tovább táplálják a nőt. Az úgynevezett "Terri-törvényt" tavaly szeptemberben semmisítette meg a floridai legfőbb bíróság. Március közepén egy atlantai bíróság rendelte el a nő mesterséges táplálásának felfüggesztését. A politika ekkor ismét közbelépett. Március közepén republikánus kezdeményezésre a törvényhozás olyan törvényt hozott, amely lehetőséget biztosított a nő szüleinek, hogy szövetségi bíróság elé vigyék az ügyet.

A rendkívüli ülésen elfogadott törvényt a szenátus azonnal, soron kívül jóváhagyta, ám hiába. A táplálás folytatását kérő szülők kérelmét ugyanis elutasította az ügyet tárgyaló szövetségi bíró, majd az amerikai legfelsőbb bíróság - kétszer is. Schiavo egy nappal azelőtt hunyt el, hogy letelt volna a két hét táplálásának felfüggesztése után.