Vágólapra másolva!
Kinevezték szerdán a Dél-afrikai Köztársaság elnökének első női helyettesét. Phumzile Mlambo Ngcuka volt energia- és bányaügyi miniszter Jacob Zumát váltja.
Vágólapra másolva!

Az egykoron Thabo Mbeki elnök valószínű utódának tekintett Zumának azért kellett távoznia posztjáról, mert bírósági eljárás indult ellene egy korrupciós ügyben. Az energia- és bányaügyi minisztérium élére Mbeki ismét női minisztert állított, Lindiwe Hendricks személyében. Thabo Mbeki szerint a most bejelentett személyi változások jó alkalmat jelentettek a nőknek a végrehajtó hatalomban betöltött szerepének növelésére.

Mlambo Ngcuka a feketéknek a gazdasági életben betöltött szerepe erősítésére irányuló törekvésekkel szerzett elismerést magának. Férje Bulelani Ngcuka volt főügyész, aki 2003-ban nagy vihart kavart azzal, hogy újságíróknak kijelentette: korrupciós ügyben bizonyíték van Zuma ellen, a vád azonban mégsem bizonyult elég erősnek. Zuma hívei szerint a kijelentés hátterében az állt, hogy az alelnököt el akarták távolítani a hatalomból.